Sze 22

(Nincs cím)

Az elmúlt időszak sok mindenre jó volt.
Rájöttem nem kell mindenáron ragaszkodni a dolgokhoz.
El kell engedni a rosszat, a múltat mert ez visszahúz. Mindig azon gondolkodtam miért pont én, miért pont velem. Nos azért mert ezt végig kellett járnom, mert hiába kaptam a figyelmeztetést nem láttam tovább annál amit látni akartam. Nem azt az utat jártam, amit magam jelöltem ki, letértem. Igaz mindez tanulással járt együtt, aminek nincs vége. Ez visz közelebb ahhoz a célhoz, amit kijelöltem magamnak.
Vizöntő vagyok. Szabadságvágyam nagy, de ez nem azt jelenti, hogy egyedül kell maradnom. Számomra a szabadság azt jelenti, hogy ha kell hagynak elmélkedni, ha kell hagynak azzal foglalkozni, ami boldoggá és teljessé tesz. Hogy nem kell elszámolnom az időmmel, hogy mehetek egyedül és nem felügyelettel, mint a gyerekek. Azonkívül hogy Vizöntő vagyok van bennem a Rákból jókora érzékenység. Honnan tudom milyen egy érzékeny Rák? Nap mint nap szembesülök vele. Az életemben már több mint 25 éve csak ilyen férfiak vannak. Ők a fiaim.
Az hogy mit jelent a szabadság csak az tudja, aki ismeri az ellenkezőjét is. Mindezek ellenére bizony jó ha van aki fogja a kezem, akinek elmondhatom ügyes bajos dolgaim. Olyan akivel lehet beszélni a világ minden dolgáról. Aki felvidit ha szomorú vagyok……és mindez forditva.
Úgy érzem elengedtem a dolgaim. Nyugodtnak érzem magam. Nem gyötörnek a miértek. Nem foglalkozom azzal, hogy mi történt volna ha…
Csak igy tudok teljes ember lenni.
Mindez akkor jött el, mikor elmondtam mindent annak a valakinek akit szerettem. Most az érzéseim kicsit kikapcsoltak. Nem tudom hogy állok velük, de majd minden úgy alakul, ahogy kell. Próbálom a boldogság apró perceit megélni. Egyszer azt mondtam, ha most is befuccsolok, ez lesz az utolsó. A következő majd egy új és boldogabb jövőben. De tanulnivalóm ott is lesz…..

Sze 18

(Nincs cím)

Hát fogalmam sincs hogyan tovább. Itt állok kétségekkel tele. Szeretek. Ez valahogy más mint eddig valaha is volt. Soha nem tudtam eligazodni a pasikon. Most sem megy. Érzem hogy ez más. Nem érzem hogy vége lenne.
Eddig futottam. Gondoskodtam arról hogy elmenjenek. Vagy én mentem el, mert elég volt a bántás, a megalázás. A verés, a rúgás. Inkább feladtam mindent, mint egy ilyen kapcsolat. Ezután begubóztam és tüskéket növesztettem. Tornyot építettem, és nem engedtem be senkit. Aztán jött valaki. Aki fontos lett, aki segített, aki szeretett, de ez utóbbit nehéz volt elhinni. Beleszerettem, de nem mertem elmondani, mert azt mondta nem kell a szerelem. Az évek teltek, de soha nem mondta, hogy igenis kell, én pedig védekezésből nevettem. Aztán elment. Talált mást. Jött a fájdalom, égett és ég a szívem. Aztán írt, megtette az első lépést. Aztán írtam én is. Hívott és beszélgettünk. Aztán mindennap. Elmondta szeret, én pedig elmondtam hogy szeretem. És én hinni kezdtem. És ma ùjra maradt a fájdalom. Tegnap elmondtam az igazat, mindent amit nem tudott. Megnyiltam. Elmondtam mi az oka, hogy ilyen tüskés lettem. Azt hittem majd másként lát, talán megért. De azt hiszem nagyot tévedtem. Senkinek nem kell olyan mint én. Ez nem önsajnálat. Ez a puszta igazság. De ez mégsem így van. Van aki szeret és vannak akik szeretnek. Én így vagyok kerek de van mit tanulnom a magam elfogadásával kapcsolatban. Én azért szeretem Őt úgy ahogy van. Betegségben, egészségben, jóban és rosszban….

Sze 18

Majd ha ráérek és a majd hivlak

Ma újra szembesültem e szavakkal. Nincs idő, nem érek rá.
Volt és lesz is néhány nehéz/ nehezebb napom. Ma nem tudom hogy állok azzal a valakivel aki fontos számomra. Meg kellene tanulnom kiélvezni azt ami van, de szorongok. Pedig próbálok kilépni a szorongásaimból és élvezni azt ami most van.
A nem érek rá és hasonló dolgok valahogy fusztrálnak. Számomra ez azt jelenti, hogy nem akarom, majd ráér, nem vagy fontos. Lassan nem lesz időnk egymásra, a másikra. Magunkra, barátokra, társunkra.
Mikor azt hittem összeomlik a kis világom, mindig ezt hiszem és ezt is meg kell tanulnom kezelni, az az ember/barát/tanító akihez fordultam jött. Tőle hallottam azt a mondatot, hogy tudok fontossági sorrendet állitani. Jött ez első szóra, nem keresett kifogást, nem mondta hogy nem érek rá, majd hivlak. Jött mert tudta szükség van rá.
Ő az egyetlen ember ( a fiaimat leszámitva) aki ismer engem. Többet tud rólam, mint saját magam. Belelát a lelkembe, a gondolataimba. A saját családom nem ismer annyira mint Ő.
Egyre kevesebbet érünk rá azokra az emberekre, akiket fontosnak tartunk. Nem kifogás a rohanó világ, a rengeteg munka stb. Ha van olyan szerencsénk, hogy találunk olyan embereket, akik úgy szeretnék amilyenek vagyunk, meg kell becsülni. A kifogás hogy nem érünk rá és majd hívlak, azt jelenti nem vagy fontos, főleg ha a majd hívlak az sosem jön el. Mert van idő vásárolgatni, a kevésbé fontos személyekkel pletykálni, a semmit mondó, a pletykán és a valótlanságokon alapuló hireket sugárzó televíziót nézni. De fontos dolgokra nincs, a számunkra értékes emberekre nincs. Bár aki értékes az nagyon kevés. Emberek azt gondolják mindenki aki az egyik legnagyobb közösségi oldalon az “ismerősök” között van, az barát. Ma már egyre több embertől hallom, hogy az ott lévők csak ismerősök. De van aki szerint barátok. Nos az ilyen emberek szájából hangzik el a címben szereplő kifejezések. Számukra a mérvadó az ott lévő “barátok” száma. Az igaz barát rád ér, mert szeret, mert fontos vagy neki….

Sze 13

(Nincs cím)

Mindig elfutottam valami elől.
Ez volt az oka első házasságomnak. El akartam menni otthonról, ám az élet, sors ugy hozta visszamentem 6 év után. Ma már tudom, hogy tartoztam. Itt nem a szülő felé járó tartozásról irok. Tartoztam. Érdekes hogy a testvéreim soha nem tartották fontosnak, hogy ott legyenek amikor a legnagyobb szükség volt rájuk. Meg kellett adnom mindazt a gondoskodást, amivel tartoztam. El kellett viselnem azokat a dolgokat, ami akkor és ott megértem. Tűrnöm kellett mindazt ami két beteg emberrel való együttélés megkövetelt. Nem volt könnyű. Hányszor kérdeztem meg, hogy miért én, mi volt a bűnöm, mit vétettem.
Ma már tudom és értem. Tartoztam feléjük, sokkal, az elhagyás, a nem törődömség miatt.

Elfutottam a szabadság elől.
Mindig azt hittem tartoznom kell valakihez, mindegy milyen áron. Akkor is ha a másik megaláz, megsért, megbánt.
Ma tudom, hogy ezeket át kellett élnem. A tanitóm óva intett, én nem hallgattam rá. Ő egy öreg lélek. Sok mindenkinek segit. Van aki hallgat rá és van akinek hiába mutatja meg az utat.
Az évek során szerzett megaláztatások és bántások miatt huztam magam köré egy falat. Tornyot épitettem magamnak, hogy senki ide be ne léphessen.
Ez a torony oda vezetett, hogy mindenkinek azt mutattam amit látni akart. Csak az ismer igazán, akit belépni hagytam. A valóságból csak kevesen láthatnak, ahhoz őket nagyon kell szeretnem, és ahhoz ők nagyon szeretnek. Azért amilyen vagyok. Nem az álarcért amit felvettem.
A torony összedől és választhatok. Vagy bátor leszek és kiugrok, vagy gyáván megfutamodok. Sosem adtam fel semmit se, és ezt most sem fogom. Bátor vagyok és tudom, hogy mindennek oka van. Tehát ugrom, és ugrás közben tudom, hogy van aki ott van mellettem, utat mutat, bátorit.
Lesznek akiknek ez nem tetszik, de a véleményük igából nem számit, mert MAGAMnak kell szeretnem önmagamat. Ha ez megtörténik, akkor fog majd más ugy szeretni, amilyen vagyok.

Sze 12

(Nincs cím)

“Amikor egyedül vagyunk , csak mi ketten, te meg én, ígérj meg valamit:mindig a valódi énedet mutasd, nem számit mennyire csúnyának gondolod. Ez tesz meghitté és bensőségessé egy kapcsolatot, nem a szerelmeskedés, hanem az, hogy ha együtt vagyunk és önmagunk lehetünk.”
Ezt ma reggel olvastam, valahogy sziven ütött.
Az utóbbi napokban ha bem dolgozom, olvasok. Reggel, délután, este, és ha nem tudok aludni éjszaka is.
Az olvasás mellett Vivaldi, Chopen, Mozart, Bach, Beethoven, Csajkovszkij. Ezek a zenék nyugtatólag hatnak kissé zilált életemre.
Mig olvastam a regényt, amiben a fenti sorok szerepelnek, nem igazán forditottam gigyelmet mit is olvasok, egészen addig mig a fent idézett szöveghez értem. Sziven szúrtak a mondatok. Ki az, aki látni szeretné valódi életünk, valódi arcunk? A kérdés plátói, de feltehetnénk magunknak. Ki az, aki igy, valódi arcunkat mutatva szeret és elfogad.
Számomra a szeretet jelent mindent. A pénz, a hatalom, a karrier semmit nem jelent, ha nincs szeretet. A pénz csak arra kell, hogy az ami szükséges meg legyen. Számomra a vagyon sem jelent semmit. Soha nem néztem kinek mije van, és soha nem irigykedtem. Számomra a Szeretet az egyetlen ami jelent valamit.
Létezik egy tanmese egy szigetről, ahol együtt él a Büszkeség, a Bánat, a Vidámság, a Tudás, minden emberi érzés, igy a Szeretet is.
Ha valaki nem ismerné hát röviden arról szól, hogy értesülnek, hogy el fog süllyedni a sziget. Minden érzés azonnal menekül a szigetről, csak a Szeretet marad végig, aki imádkozik segitségért. Egyetlen érzés sem akar segiteni, mind talál kifogást. Egy ősz öregember segit, amikor földet érnek elfelejti megkérdezni a nevét. A Tudástól kérdezi meg a Szeretet hogy ki segitett neki. A Tudás igy válaszolt:
“Az Idő volt. Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben a Szeretet”
Nos ez a legkedvesebb tanmesém.
Ma ehhez jön a fenti idézet, amely elgondolkodtató. Álarcot viselünk, hogy ne engedjük magunkhoz a fájdalmat. De minden fájdalom egy ujabb tanitás. Minden fájdalom egy jel, arra hogy nem azon az uton megyünk, amit kijelöltünk magunknak. Egy jel a döntéseinkről.
A fájdalom ilyenkor a lelkünkben, szívünkben jelentkezik. Fizikai valója akkor érezhető, ha nem veszünk tudomást róla.

Sze 11

Gondolatok egy fehér gyertya mellett

Az első részben azt irtam sosem önmagamért szerettek.
Nem tudok aludni és zakatol az agyam. Gondolatok kergetik egymást a fejemben. Eszembe jut a sok sok elmúlt év. Talán ezzekkel a kis irásokkal el tudom engedni valóban a múltat.
Emlékszem. Mikor iskolába kerültem egy olyan osztályban kezdtem, ahova a szüleim származása miatt sose lehettem volna. Számomra egy olyan közösség volt ez, ahol sosem éreztem jól magam. Ide 2 évig jártam, majd mivel a szüleim nem értelmiségiek voltak, át kerültem egy olyan osztályba, ahová a hasonló szülőkkel rendelkező gyerekek jártak. Ez sem volt leányálom. Azt hiszem itt lettem olyan, aki nem engedte hogy valaha is megbánthassák. Igazábol kilógtam a sorból. Nem a fiúk után futottam, igazából magamnak sosem tetszettem, hát még nekik. A tanulás volt az egyetlen, amiben jó voltam. Aztán jött a középiskola. A gimnáziumot nem engedhettem meg magamnak. Tanár akartam lenni, de a szüleim nem engedték. A középiskola. Öt évente osztálytalálkozó van. 3 évvel ezelőtt volt a 30 éves. Soha ilyen rosszul nem éreztem magam. Kirekesztettnek, kivülállónak éreztem magam.
Én elhagytam a pályát, amit tanultam. Igy hozta az élet. Ezek között az emberek közt, azt éreztem, hogy senki és semmi vagyok. Én nem dicsekszem amim van, nem mutogatom a gyermekeim fotóit. Az unokáimét sem, nincs is. Az ékszereimet sem, na ez sincs. Ez mind mind anyagi dolgok. Nem vagyok a pályán, ezért lenéztek. Senki nem volt arra ezek után kiváncsi , hogy milyen sikereket értem el az életben. Igaz a véleményük nem oszt és szoroz.
Elnéztem őket, és rájöttem én más nyelvet beszélek.
Igaz nincs diplomám, főiskolai végzettségem, de vagyok épp oly jó és sikeres ember mint bárki más.
Azt gondolom ezzel nemcsak én vagyok igy.
Nézem a gyertyalángját. Egyenletesen és méltósággal, a szépsége tudatában ég. Nekem pont igy kellene élnem. Elfogadni azt hogy a világ egxik tökéletes teremtménye vagyok. Mert pont úgy vagyok jó, szép, kedves, okos és tökéletes. Magam választottam ezt az életet, én kértem, választottam hogy akkor és odaszülessek ahova születtem.
Mig e sorokat irom a gyertyalángja vibrál. Azt gondoltam itt befejezem, de nem tehetem.
Kevés az az ember, akit beengedtem a lelkembe látni. Mindig megakartam felelni valakinek, vagy valaminek. Egy álomnak, a munkának, az embereknek. Akikkel utam során találkoztam minden kivánságát lestem, csakhogy szeressenek. Tőlem senki nem kérdezte, Te mit szeretnél. Itt nem a javakra gondolok. Amennyi kell meg van és lesz. De senkinek eszébe nem jutott hogy engem mi tehet boldoggá, mig én azon fáradoztam, hogy nekik jó legyen. Önmagam szeretete elmaradt és erre egy kiadós beszélgetés vezetett rá. Mig magamat nem szeretem annyira, hogy engedjem hogy boldog legyek azzal aki szeretni akarna engem, addig mit várok? Mig a félelmeim hogy vége lesz valaminek és ez a félelem meggátol abban hogy maradéktalanul élvezhessem ami történik, ami jó nekem.
Mig valaki eldobja a jót, csak azért mert jó, addig nem fogom érteni a világot.
A gyertya lassan leég. Hol nyugodt a lángja, hol vibrál mint a gondolatok a fejemben.

Sze 10

Beszélgetés több részletben 2 rész

Hiszem hogy nem ez az egyetlen életünk, és hogy az előző életünkben elkövetett hibáinkat jóvá kell tennünk. Hiszek a karma törvényében. Az életem nem éppen sima és zökkenőmentes. Azt hiszem, sőt tudom valamit nagyon rosszul tettem. Aki ismer soha nem hinné, hogy bármikor is erkölcstelenül viselkedtem volna. De aki igazán ismer az elhiszi hogy ilyen lehettem. Na nem ebben az életemben. Tanulni jövünk, hogy hibáinkat helyre hozzuk. Én az álmaimmal és a vágyaimmal fizetek. Más a hiúság “bűnébe”esett, de ki tudja megtanulta-e hogy mit kell tennie.
Szóval hiszem hogy volt már életünk.
Már kisgyermekként meg kellett tanulnom, hogy amit más megtehet én sosem. Sose értettem nekem miért tilos, amit a testvéreimnek szabad. Miért érzem hogy engem nem úgy szeretnek,mint a testvéreimet. Felnőtt fejjel, pár éve mióta foglalkozom az ezoteriával, a különböző tanitásokkal, jöttem rá sok mindenre.
Az életünkbe lépő emberek, akik velünk töltenek hosszabb időt, mind azért jönnek, mert dolgunk van velük. Minden ember egy tanitás. Igy visszagondolva azt hittem, az utóbbi évek tapasztalatából, hogy számomra a 3 év sors forditó. Ám rájöttem nem igy van. Házas voltam 6 évig, aztán volt egy 8 évig tartó kapcsolatom. Tehát az amit hittem, nem igazán fedte a valóságot. Az hogy azok az emberek miért pont 3 évig maradtak? Mert sosem hittem hogy egyedül tudok élni. Ragaszkodtam olyan emberekhez, akik ezt nem érdemelték meg. Rájöttem hogy nem kell mindenáron valaki. Ma már tudom, hogy tudatalatt gondoskodtam arról hogy vége legyen. Megtanultam, hogy a tárgyak, csak tárgyak maradnak, amiket nem viszünk magunkkal ha letelt az időnk. A karma törvénye szerint, mindenki azt kapja, amit érdemel. Az utóbbi években egy olyan valamivel találkoztam, amit azt gondoktam nem nekem van megirva, de ez egy másik történet.

Sze 09

Beszélgetés több részben. 1 rész

Minden ember életében eljön egy egy pillanat mikor megáll és elgondolkodik. Nálam is igy történt, de az én esetemben ez sokszor előfordul. Ma egy nagy tanitást kaptam. Miért akarok mindenáron megfelelni mindenkinek? Miért van hogy ugy érzem nem azért szeretnek aki vagyok. A mai tanitás lényege hogy szeressem önmagam, mert ha nem szeretem, ugyan ki és miért is szeretne.
Elgondolkodtam mikor is voltam , lehettem önmagam. A válasz elgondolkodtató. Miért van az, hogy meg akarok felelni másoknak. A munkában, a magánéletben. A munkámat elvégzem. Kinek akarok akkor bizonyitani? A magánéletben? Nos van pár számomra fontos ember aki ismer, tudja ki is vagyok én. Biztos hogy szeretnivaló, hiszen amiken átmentem, amiket átéltem csak azok tartottak ki akik szeretnek. Tudom nagyon értékes gyermekeim vannak. Más családban ha ezek történtek volna, itt hagytak volna csapot-papot. Az én gyermekeim a szemük előtt lévő történésekből megtanulták, hogy sosem adunk fel semmit. Hogy tudunk erősek lenni, hogy nem meghátrálunk, hanem felvesszük a kesztyűt.
Van még valaki aki olyanbak szeret amilyen vagyok. Ez az az ember aki mindig ott van, akire számithatok. Az hogy sok mindenben változni tudtam, hogy az lehetek aki igazán vagyok, ezt neki, az útmutatásainak köszönhetem.
Ha valaki kimaradt az jelezze, bár nem hinném hogy oly sokan lennének.
A facebokon alakitottam egy oldalt.
Kérdezhetnék kinek és minek.
Nos aki még nem tudja vizöntő csillagjegyben születtem. Az ilyen emberek kreativak. Egyszer sok sok évvel ezelőtt, mikor irogattam egy oldalon, valaki azt mondta lenne tehetségem hozzá. Nem vagyok író, sem költő. Max utóbbiból a pénzt, azt költöm. Minden amit irok az velem történt, olvastam, kiegészitem ezekkel. Tanitásokkal, bölcsességekkel. Sajna amig nem találok megfelelő eszközt addig mindez lassan fog menni.
Sok gondolat lesz ami foglalkoztat. Ezt a blogot arra találtam ki, hogy kiéljem, kiirjam magamból mindazt ami foglalkoztat.
Más panaszkodik, hisztizik, én nem ezt teszem. Mint minden embernek bekem is van jobb és rosszabb napjaim.
Ez a blog arra jó, hogy kiadjam magamból.

aug 31

Egy autó nem vásárlás margójára

Megint eljutottam arra pontra mikor számot kell vetnem magammal.
Az utóbbi időben azt gondolom és látom nem működik valami jól.
Az utóbbi idóben hiába is tagadja, de mindig fáradt, alig várja hogy elmenjen, ha evett utána otthon rosszul van. Ma például azzal kezdte, miért nem hívtam vissza. De azért jó volt hogy volt itthon kávé és üdítő. Ja és még nem ettem addig semmit se, mert nekem is vannak dolgaim, amik Engem érintenek és azt gondolom ezt épp oly fontos mint bármi más. Bár lehet hogy csak nekem……
Az tán rám förmedt….hát biztos ezt érdemlem, De azt gondolom ez nem így van.
Mindent megteszek ami tőlem telik, de úgy látszik ez nem elég.
Sok minden volt már velem, de gondolom mindenkivel.
Szerettem, de rájöttem ennek is vannak fokozatai, mert nem mindenkit úgy szeretünk ahogy azt akkor és ott gondoltuk. Erre a felismerésre nem akkor jutok,amikor vége van és azt gondolja bárki, hogy a sértettség mondatja ki velem, hanem amikor egy kapcsolat után a vihar leülepszik és tisztán látok mindent. A jót és a rosszat egyaránt. Az én hibáimat és a másikét is.
Azon gondolkodtam míg most hazaértem, hogy miért is kell nekem olyan embereket kifogni,akik csak a saját céljaikat nézik. Hol van az megírva, hogy nekem mindig ez jut. Ha mindez egy tanulás,akkor mikor lesz ennek vége? Évtizedek óta tart már.
Nézem az embereket, nőket férfiakat. Sokan boldogok.
Engem mért nem hajlandó elfogadni bárki olyannak amilyen vagyok. Miért van, hogy mindenki csak azt látja amit akar.
Mert lehet ,hogy nem vagyok se szép, se karcsú, sőt lehet hogy túl kemény vagyok. De mindez látszat.
Senki nem kíváncsi a valóságra.
Vegyük számba?
Szépség. Nos nem mondhatni hogy rút lennék, de nézek tükörbe. Magamnak tetszem. Az orrom, a szám, a szemeim…már amikor nem vagyok fáradt és nem kancsalítok 😀
Nem vagyok se karcsú, se sovány. Magamnak nem tetszem, fogynom kellene, de nem megy 🙁
Lassan 50 éves leszek, Az idő vasfoga és minden látszik. Dolgozom. Nem szeretnek bent, de ettől nem lesz se hidegem, se melegem( ahogy a tanítóm mondani szokta, amúgy meg nem ezért megyek be, hanem hogy a tudásom szerint a legjobbat nyújtsam).
Keménység. Hát az a baj, hogy senki nem lát belém, bár igazából ez jó…nekem. Ha valaki megbánt, igaz az arcom elárul, de sokszor senki nem sejti mi zajlik le bennem. Sokan azt látják,amit látni akarnak. Ha ez jó a saját ízlésüknek, akkor minden rendben, ha nem akkor leszek a világ leggonoszabb teremtménye.
A lelkembe senki nem lát bele,csak az akinek megnyílok.
És hogy visszatérjek az elejére, azt gondolom nem ENGEM szeretnek.
Én egy pótlék vagyok, a legjobb , a legtökéletesebb nő helyett!
Most felháborodna, és azt mondaná nem így van. De ezt érzem. Mert azt látom, hogy nem boldog velem.
Szeret, de nem ENGEM.
engem. Igen így van, mindez nagy betűkkel.
Nem vagyok depis, csak megpróbálok reális lenni. Lehet hogy 5 perc múlva már mindenki a mosolyt látja az arcomon és nem a könnyeket a szememben, mint most. De a lelkem könnyezni fog.
Nem sajnálom magam, csak nem értem.
Szabadságot kért és kapott, de ez sem jó. Ma, mikor azt mondtam sosem gondoltam volna, hogy nem érzem szükségét annak , hogy valakivel együtt éljek valami furcsa suhant át az arcán.
Utálat? Szenvtelenség?Düh? nem tudom.
Vagyok és gondolkodom, közben pedig ír és szerintem nem tudja mi történik.
Én pedig azt gondolom, hogy vissza kellene írni, de valami visszatart.
Mert hol vagyok én magam ebben a történetben.
Valamikor régen hittem az álmokban. Ma már illúziónak tartom.
Illúziónak azt hogy valakinek épp oly fontos leszek mint Ő nekem. Ez a valaki ne csak önmagam legyek.
Valaki időnként ne csak képletesen fogja meg a kezem, hanem a valóságban is. Ne azt érezzem szégyell engem. Legyen büszke arra, hogy okos vagyok a magam furcsa módján. mert igenis az vagyok!
Mert ha sok mindent megtalálok a neten , sok minden után tudok járni, akkor igen is az vagyok!
Igaz, eddig is élt nélkülem, akkor ez után is tud. A dolgait el tudja rendezni.
Beleszeretett egy autóba.
Versenyezni senkivel nem fogok..és semmivel nem fogok.
Nos ez mind illúzió…. 😀

Júl 17

Gondolatok egy születésnap nyomán

Ma a kedvesem elmondta, vaj van a füle mögött.Megijedtem erre a mondatra, így gyorsan elő a telefon és felhívtam, gondoltam baj van. Nevetve közölte,igen gond van, anyukájának pár nap múlva születésnapja lesz, és tegnap voltunk kint az egyik bevásárlóközpontban, hát vehetett volna valamit. Amúgy semmi vész, hisz addig vehet még bármit, de hát ha ma nem jön a testvére a férjével, hát bajba lett volna :).
Kérdeztem, jönnek ugye az unokák is. Mondta nem, mert …hát nem.
Nos ekkor jöttek fejembe a gondolatok. Csak pár szót ejtettem ezzel kapcsolatban Neki, de mondta inkább ne menjünk bele, mert az Ő fejében is hasonló mondatok cikáztak, mint az enyémben, bár ki nem mondta őket.Aztán letettük a telefont és magam maradtam a gondolatokkal.

Születésnap. Minden évben csak egyszer ünnepeljük azt hogy ezt az évet is megértük. Szeretjük ha azok akik nekünk fontosak és számítanak, ilyenkor egy-egy gesztussal velünk ünnepelnek. A gesztus nálam nem azt jelenti, hogy ajándékot kapok, hanem hogy eszébe jutottam és felköszönt egy-egy kedves szóval. Az ajándék nekem nem mond semmit, mert ha nem szívből adja valaki,hanem csak azért mert ez a szokás, akkor az nem ér semmit se. Nos ajándék ide vagy oda, nem is ez a lényeg.
Azon gondolkodtam, hogy is van ez. Amikor még éltek a szüleim, nálunk nagy esemény volt az Ő születésnapjuk, névnapjuk és minden családi ünnep, húsvét és karácsony és házasssági évforduló. Örültünk neki hogy velünk vannak.Nem csak mi gyerekek,hanem az unokák is. Nos ma már úgy látszik ez nem divat. Csak akkor látogatják meg a nagyszülőt, ha pénz áll a házhoz. Mondjuk egy esküvő, ballagás stb esetében.
Mindez lehet csak nekem furcsa. De valahol nem értem.
A facebook nevű közösségi oldalon mindenkit megköszöntenek. Mindegy hogy csak ismerős valahonnan, vagy éppen csak azért jelölt be ,hogy megmutassa mennyi ember is van az ismerősei között, de köszöntenek mindenkit, születés napján , névnapján. Utóbbit akár többször is, mert ugye vannak olyan nevek,amik a naptárban többször is szerepel, és oly annyira ismerik a másikat, hogy fogalmuk sincs mikor is tartja. tehát ezért biztos ami biztos alapon inkább többször mint kevesebbszer. Mert látják és mert posztolják mindenhol.De a családtagokkal más a helyzet. Ők ugye “csak” vannak,nem látja senki hogy megemlékeznek róluk, már ha ugye nincsenek fent a közösségi oldalon.Tehát nem igazán számít megköszöntik-e vagy sem.
Nincs is ezzel semmi baj, mindaddig míg azokkal is ezt tesszük,akiknek az életünket köszönhetjük, szeretnek minket, és ott vannak ha baj van és ha öröm van épp úgy.
A mai világban ciki ha valaki tiszteli a szüleit, nagyszüleit. A kirakat számít. Az hogy milyen fotót teszünk ki magunkról, mit szólnak mások.
Van nekem egy tanítóm, sok okos és bölcs dolgot mutatott meg már nekem.
Ő nem posztol mást,mint az állatokat,amelyek sokszor jobbak az embernél. Hálásak minden jó bánásmódért.
Mi emberek miért nem vagyunk ilyenek?
Azért hozzáteszem és megsúgom,vannak ilyenek is. Csak az a helyzet hogy Ők inkább hallgatnak, teszik csendben a maguk dolgát. Nem posztolják ki, hogy nézzétek én milyen jó vagyok! Hanem csendben mennek az úton, teszik amit kell és talán példát is mutatnak azoknak akiknek még számít az érték, az emberi érték.
Nem szeretnék senkit se megbántani. Mindez az én gondolatom, de azt gondolom, hogy az egymásra figyelés a családban kezdődik. Tudom most jöhetnek, hogy a munka, az idő hiánya, a rossz nevelés.
Ez mind csak kifogás. Magunkba kellene nézni………

Régebbi bejegyzések «