egy születésnap és gondolatok

Tegnap volt a születésnapom. Csodálatos volt, olyan emberek köszöntöttek meg,akikkel még nem találkoztam, de mégis egy húron pendülünk. És igen olyanok is akik barátok, kollégák, rokonok, ismerősök. Lehet mondani, hogy a facebook persze felhozza, mégis senkinek nem kötelező megemlékezni. A fiaimtól is kaptam ajándékot. Azelőtt kaptam “valakitől”, de az utolsó időszakban azt éreztem nem szívből jön. Ez az a “valaki” akinek meghaltam az idén január 1-től. Mindennap azt érzem jó döntés volt. Megköszöntött Ő is, sokféle formában, csak az idővonalamon nem. Biztos mint mindig, nem mer felvállalni. De nem is ezt akartam megosztani itt.

Évekkel ezelőtt volt valaki.VALAKI akinek van neve, a szívembe van vésve. Vele, pedig az életben egyszer találkoztam, mégis Ő olyan volt aki be tudta fejezni a mondataimat, tudta mit gondolok. Az egyetlen ember, aki akkor a legnyomorúságosabb időszakomban, mikor kikapcsolták a villanyt, nem volt pénzem nemhogy a villanyt befizetni, de kajára se,és beteg voltam, beült az autóba, jött, elvitt dolgozni és úgy segített mint egy angyal. Nem hivalkodón, hanem finoman és sok-sok szeretettel. Utána próbáltam megkeresni, hogy vissza tudjam adni, de sehol nem találtam. Adósa maradtam, és az adósságot próbáltam leróni. Máshogy, másoknak. Talán ezért vesztettem el mindent, amit ma már egyáltalán nem bánok. A tárgyakat nem viszem magammal, ám az emberi szeretetet igen.
Életemben nagyon kevés ilyen emberrel találkoztam. Az első Ő volt, aztán jött egy család, akik szintén a szívemben vannak és jött a tanítóm,aki a legjobb barátnőm.

Visszatérve Rá, soha ilyen Férfival nem találkoztam. Akkor is és ma is azt hiszem a lelkem egyik fele. Akkoriban könnyű lett volna belé szeretni, de tudtam miken ment keresztül, és azt a státuszt amit kaptam tőle ” Te más vagy” sosem tettem volna kockára.
Mindez miért most jött fel?
Tegnap éjjel rám írt. Hosszú évek után először.Az őrőm amit okozott leirhatatlan. Ma már iskolás a fia. Imádja, amit meg is tudok érteni, láttam róla fotókat. Nagyon megérdemli a boldogságot. Ma már egy kutya is a család része, Őt a levövéstől mentette meg.
Amikor tegnap olvastam a sorait, folytak a könnyeim, jöttek az emlékek. Talán egyetlen sort se tudtam úgy elolvasni vagy válaszolni, hogy ne lettek volna könnyek a szememben.
Ma is épp úgy szeretem, mint akkor rég.Ma is Ő az az ember,aki minden szeretetet, tiszteletet és megbecsülést megérdemel.Ma már ennyi idősen tudom, hogy az amit érzek az nem hála, hanem végtelen szeretet. Nem szerelem, hanem ennél több, mély szeretet.

Sok éven keresztül azt éreztem kevés vagyok. Neki sosem voltam az. Nem azt nézte hány kiló vagyok, pedig akkoriban sem voltam pehelysúlyú, hanem azt nézte mi lakik bennem. Felajánlotta, bármikor bekopoghatok az ajtaján…..még ma is. Nem teher voltam és vagyok számára. Nem egy kihasználnivaló NŐ-t EMBER-t lát bennem, hanem azt aki és ami vagyok. Talán tegnap ez volt a legcsodálatosabb ajándék!!!!

Mindezt csak azért említem, mert Ő az egyetlen FÉRFI,a lelkem egy darabja,nem olyan mint az olyan magát férfinek tartó akárkik,akik a súlyom után ítélnek meg. Nem olyan,aki egy “boldog párkapcsolat” mellett folyamatosan mindenféle magamutogató pózoló nők képeihez szól hozzá.
Lehet prűd vagyok….lehet.

Ma is azt gondolom vár rám valaki,aki olyan lesz mint Ő, aki nem azt nézi milyen külsőm, hanem a lelkem, a szívem számít.

Kedves Balázs, Te mindig az maradsz nekem,aki akkor is voltál. Egy angyal,aki a lelkem egy darabja, akit sosem fogok elfelejteni, és akit mindig szeretni fogok. Örökké.

“Egy életed van”

A címet úgy loptam. Karácsonyra a legjobb barátnőmtől,aki a tanítóm is, kaptam egy Csernus Imre könyvet, amelynek ez a címe. Nagyon találó és ezt az olvasás közben is éreztem.
Sokan nem szeretik Őt, a beszélgetéseim is ezt támasztják alá, még pedig azért mert a szemünkbe mondja az igazságot,ami bizony sokszor nagyon fájdalmas, főleg azoknak,akik mint ahogy Ő fogalmaz öntudatlan ember.
Olyan sok mindent olvastam és rájöttem valahol ezek a gondolatok bennem is ott vannak, voltak, de így nem tudtam volna megfogalmazni.

Sokan azt gondolják, az hogy szabadság az azt jelenti, nincs béklyó, nincs senki,aki gátolna, pedig ez a szó egyet jelent….a döntés szabadsága!
Én döntök arról maradok-e egy számomra megalázó és szeretetlen kapcsolatban. Én döntök, hogy a tiszteletet megkapom-e, mert igénylem és jár nekem. nem azért mert milyen beosztásom van, hanem az emberi értékeim miatt.
Az én döntésem, hogy szárnyalhatok-e vagy hagyom magam kalitkába és ketrecbe zárni, mert etetnek, mert nem vagyok egyedül. Holott épp úgy egyedül vagyok, csak félek szembe nézni vele, mert akkor egyedül maradok. Igen lehet hogy egyedül leszek, de nem leszek magányos!
A ketrec és a kalitka azt jelenti, elzárnak a külvilágtól,csak azt láthatom,amit engednek, ez a magányosság.
Félünk szembe nézni magunkkal , a döntéseinkkel. Emberből vagyunk, akik hozhatnak jó és rossz döntéseket, de ezekért magunknak kell vállalni a felelősséget, nekünk kell szembe nézni vele. Ami elmúlt az elmúlt, kár rágódni rajta.
Félünk az életünket élni!Beállunk a sorba, másodiknak, századiknak, sokadiknak. Pedig megjár egy-egy kapcsolatban az első hely nekünk. Ha nem igy van,akkor ideje távozni, sőt maradni is felesleges.
Félünk, hogy olyan döntést hozunk,amit mások nem néznek jó szemmel és kilógunk a sorból.
Itt a karácsony, ami szerintem egy álságos ünnep sok embernek.
Összejönnek a rokonok,akik egész évben nem voltak kiváncsi a másikra. Jóképet vágnak, túl licitálják egymást ajándékokban, a szeretet meg sehol sincs. Ahogy távoznak az ajándékok jobb esetben egy-két napig megmaradnak, aztán megy a szemétbe.
A szülök,akik azt hiszik ajándékkal pótolható a törödés és a szeretet. Megveszik a legokosabb kütyüket, de az nem fogja megölelni helyettük a gyereket, ha szomorú, ha fáj valamije.

Félünk önmagunkba vetett hitünktől, mert mi lesz akkor? Inkább sokan mennek mint a birkák a többi után.

És bizony, mivel a lényege ez a könyvének, sokan nem szeretik. Mint ahogy sokan nem látják az évszakok változásában sem a szépséget, úgy nem látnak az orrukon tovább sem. Mert az igazság fáj, mert szembe kellene nézni önmagunkkal.

Sokszor kezembe fogom venni ezt a könyvet, mert megtanitotta nekem azt, hogy merjem meghozni a döntéseimet, csak igy leszek egész. Aki szeret engem nem azért teszi, mert kell, hanem azért szeret aki vagyok és ami vagyok. A döntéseimmel együtt.

Szeretlek élet, még ha időnként kicsit depis is vagyok, bár épp a minap mondta valaki, Te depis? hiszen folyamatosan mosolyogsz és vigyorogsz 🙂

Köszönöm a könyvet, az útmutatást és a sok tanítást Parragi Barbara…szeretlek 🙂

egy céges buli margójára

Kell hogy kiengedjük a gőzt. Az egész éves feszültség, az utóbbi időben történt dolgok miatt, kell egy olyan nap, amikor megfeledkezünk a stresszről, a mindennapok fáradalmaitól. Számomra ez most egy kicsit jobban sikerült. Talán nem volt akit megbántottam volna. Azt mondják jókedvű, aranyos és felszabadult voltam. Csinos és vidám. Szerettem mindenkit.

Rossz volt másnap, de túl éltem.

Ma felbukkant az az ember, aki kb. 3 napig felém se nézett, mert szembesítem a szavaival.
Azt irtam ki kell nyitni a szemünket, hogy lássuk milyen sokan is szeretnek. Néhány hónapja egy jóslás során azt irta a jósnő, aki sose látott, nem ismer, hogy nagyon sokan szeretnek, sok szeretet vesz körül. Most már lassan elhiszem. A szivemet ma is csak kevés embernek nyitom meg, mert félek, hogy bántanak. Azt is olvastam ma, hogy ezt cipelem életeken keresztül. Nem merem kinyitni a szívem, mert régen, nagyon régen kihasználtak. Hát lehet, szerintem pont ezért vonzom az ilyen embereket. Meg kell tanulnom megválogatni azokat, akiknek bizalmat szavazok.

Rájöttem, lehet senkim nem lesz már, de nem vagyok magányos. Szeretet van körülöttem. Szeretnek a gyermekeim, a legjobb barátnőm, aki a tanítóm is, a legkedvesebb barátnőm is, aki olyan mint egy szerető “kismackó” a szó legjobb értelmében. Szeretem önmagam is. Bár vannak napok mikor elkap az önutálat, de szerintem mindenkivel van ez így. És ilyenkor jönnek a barátok, akik sosem hagynak cserben…nem mint egyesek.

Summa summarum, nem vagyok egyedül.
Egy ilyen céges bulit pedig annak kell tekinteni ami. Egy olyan hely, ahol kiereszthetjük a gőzt. Nem több, de nem is kevesebb 🙂 🙂 🙂

(Nincs cím)

Napok óta most érzem magamban az erőt az íráshoz.
Imádkoztam napokon és heteken keresztül, azért amit oly nagyon szeretnék. Magam előtt láttam…mégsem sikerült. Összetörtem és magam alatt voltam. Senki nem volt akinek a vállan kisirhattam volna magam úgy igazán.A barátnőm volt az egyetlen,akinek elmondhattam, de most Ő nem tudott segíteni.
Ilyenkor látom, hogy azok az emberek, akik éveken keresztül számíthattak rám, ha gondjuk volt, most a telefont se vették fel, hogy meghallgassanak. Más volt fontos, most nem számított, hogy nekem kell hogy meghallgassanak.Most én lettem volna az első,de nem volt senki sehol.
Lehet irni bárkinek, valakinek, akárkinek, hogy angyalok angyala vagy, ha nincs mögötte semmi.

2 hét kellett mire elkezdtem a morzsákból összeszedni magamat.
Megtanultam, egyetlen kapcsolatban sem fogok beállni a sorba. Világéletemben soha nem voltam önző, talán azt kellett megtanulnom ebből, hogy egoistábbnak kell lennem.

Az elmúlt 2 hét kegyetlen volt. Soha ennyire egyedül és magányosnak, belülről üresnek nem éreztem magam. Még mielőtt bárki szerelmi csalódásra gondolna, semmi ilyenről szó sincs!

Olyan csapást kellett túlélnem, amire nem hittem hogy sor kerül. Fizetek a naivitásomért, a hitemért. Fizetek azért, mert nem tanultam meg, hogy az emberekben bízni nem szabad. Hogy meg kell válogatni kit engedünk az életünkbe.

A tárgyak nem tesznek boldoggá, önmagunk szeretete az ami sokat ad. De ekkor magamat is utáltam. Azt hittem elvesztettem a hitemet. Nincs segítség, engem még az Isten, az Univerzum és az angyalok sem szeretnek.
Éjszakákon keresztül alig aludtam….

Az egyetlen ember, aki a gyermekeimen kivül nagyon szeret ,velem sírt, érezte min megyek keresztül. De senki akinek ott voltam bármikor nem volt sehol!!! Hiába próbált lelket verni belém a barátnőm, üresnek éreztem magam…rettenetesen üresnek.

Aztán lassan kezdem magamhoz térni. És véletlenül kihallgattam egy beszélgetést.
Talán mégis van valaki aki vigyáz rám, talán mégis van aki szeret annyira, hogy a kellő pillanatban felébreszt.

Az én gyermekeim soha nem mondják, hogy szeretlek anyu.
De ez a beszélgetés elég volt ahhoz, hogy megtaláljam a lelkibékémet. Azt hiszem kevés szülő monndhatja el magáról, és kevés anya, hogy a fia a barátainak azt mondja, hogy az én anyámat tisztelni és szeretni kell!
Mindenkinek!

Sokszor leírtam, sok rossz döntést hoztam az életemben de a gyermekeimnél valamit nagyon jól csináltam, valószínű én vagyok az oka annak, hogy a fiaimnak nincs komoly barátnője. Nem amiatt, hogy utálatos lennék, hisz bárkit a szívembe fogadok, míg nem árt azoknak akiket szeretek/ hozzáteszem tőlem távol áll a gyülölet, a harag ezt nem engedi a vallásom/. Bár ez a saját döntésük.

Vannak barátaim, és igen van köztük egy, aki mind fölé emeli az, hogy ott van mellettem mindig. Ő és a gyerekeim tudják,hogy a sündisznó tüskék miért is vannak, és Ők azok,akik tudják mi van ezek mögött a tüskék mögött mélyen.

Hálás vagyok a sorsnak miattuk. Ma már nem kérek semmit, se az univerzumtól, se az angyaloktól.
Nem ellenkezek a sorssal. Igaz ma már nem látom az alagút végét, de ha teljesen összeszedtem magam, akkor már bízok abban, ez is véget ér egyszer,mint minden rossz.
Azt mondják semmi nem tart örökké. Se a szerelem, főleg ha nincs mögötte szeretet, se a jó, se a rossz. Meglátjuk.

Azt hiszem változtam. Ma ott tartok, nem állok be a sorba sehol se és senkinél se.
Nem tudom, hogy a bennem végbe menő változás megfelel-e mindenkinek, de egyet tudok, nem akarok megfelelni senkinek, magamon kívül. Aki szeret, az engem szeret, úgy ahogy vagyok és amilyen vagyok. Ma már nem hiszek a szavaknak bármilyen szépek is lehetnek, ha nem látom mögöttük a tetteket….lehet fontos bárki, akárki és valaki szavak szintjén, ha sehol nincs ez a tetteiben…és ehhez egy telefoncsörgés is elég….. 🙁 🙂

(Nincs cím)

Jön a karácsony és jönnek az ünnepek. Először féltem tőle, hogy magányos leszek. Aztán eszembe jutottak a régi karácsonyok, amikor még éltek a szüleim és karácsony másnapján összejött a család. Ilyenkor míg mindenkinek volt párja gyerekekkel együtt voltunk 15-17-n. Sok szép emlék jön fel bennem, pedig számomra ezek a napok munkát hozták, hisz ennyi embert kiszolgálni nem egyszerű feladat.
Ma nem félek a karácsonytól. Lehet a gyermekeim már nagyok és nincs párom,aki mellettem lenne, de az elmúlt években szent este nem is volt olyan aki fogta volna kezem és megszorította volna, nem volt olyan, akinek a szemébe nézve az örömet láttam volna.
Számomra nem az ajándékok száma és nagysága adja a szeretet nagyságát. Megtanultam egyedül élni, mert nem kell az akárki, a bárki és a valaki.
A szívem sokszor volt nehéz az elmúlt napokban. De ma már csak békét és nyugalmat érzek. Nem várom, hogy irjon az a másik, nem idegesít, hogy pótlék és probléma megoldásként lévő alternatíva vagyok.
Amióta az eszemet tudom a magam életét magam alakítom. Voltak férjeim, kettő, de egyik sem volt alkalmas arra, hogy a gondokat együtt oldjuk meg. Volt egy “élettársam” akinek a segítés fogalmába a nyomorgatás tartozott bele. És volt valaki más, akinek mint irtam ma már tudom, hogy pótléka voltam valakimásnak és probléma megoldó, ha gondjai támadtak, és egy olyan valaki, aki mellettem jobb lett. Olyan valaki, aki most hogy segített felhánytorgatja.
Segítséget soha egyetlen férfitól sem kértem. Aki segített azok a barátaim voltak, azok akik úgy szeretnek, ahogy vagyok, és ezért hálás vagyok életem végéig. A sorsom én alakítom, hoztam döntéseket, amelyek nem voltak jók, de rájöttem, mindennek oka van. Nem tanultam semmit, így egész addig a mókuskerékben maradtam, míg meg nem tanultam amit kellett.
Sok mindenért kell hálásnak lennem a sorsnak.
Csodás gyerekeim vannak, akikre bűszke vagyok. Látom hogy nagyszerűt alkottam, olyankor mikor bepillantást kapok az életükbe, a munkájukba, a barátaik, munkatársaik révén.
Aztán hálásnak kell lennem életem egyetlen igaz tanítója és barátja miatt. Ő az, akire számíthatok, aki jelzi ha rossz útra tévedtem.
Hálás vagyok a sorsnak azért a családért, akik befogadtak életem egyik szörnyű élménye után.
Hálás vagyok a szüleimnek, mert azt hiszem nem véletlen, hogy olyan lettem amilyen. Anyukámtól örököltem a génjeimet, hogy nem látszik a korom, apámtól a kitartást.
Hálás vagyok a sorsnak azokért az emberekért akiket az utamba sodort. Mindenki egy tanítás volt, egy állomás. Biztos van köztük olyan, akivel még talákozni fogok,de nem most.
Hálás vagyok azért mert én én vagyok, hálás a bennem lévő sok szeretetért, és hálás azért a szeretetért amit kapok a köröttem lévőktől.
Kérem az univerzumot, az angyalokat hogy segítsenek továbbra is és hálásan köszönöm azokat az adományokat, amit kaptam. A gyerekeimet, a tanítómat és mindenkit akit az utamba sodort.
Hálásan köszönöm….

Próbáltál már rózsakvarcot újra fűzni?

Próbáltál már rózsakvarcot újrafűzni? De nem damilra, hanem rugalmas vékony szálra?
Olyankor mikor érzed napok sőt hetek óta, hogy kell, mert elszakad?
Nem először csinálom, de minden alkalommal hasonló gondolatok cikáznak a fejemben. Ott dübörögnek végig, minden pillanatban.
Megfogod az elsőt és rájössz nem lesz ez egyszerű. A szál nem találja a lyukat, te hiába tudod hogy ott van, ez csak illuzió. Próbálgatod, de nem megy. Forgatod a kezedben és azt gondolod , de igen ott kell lennie. Leteszed, de érzed meg kell fogni újra és kezded újra, mert nem igaz hogy nem sikerül. És a türelmed, a kitartásod sikert hoz. És jön a következő és igy tovább. Van amelyik gyorsan megy, van amelyik lassan. Aztán egy leesik a földre, azt gondolod hagyod, de ott mottoszkál a fejedben, hogy hiányozni fog….ezért négykézlábra ereszkedsz és addig keresed míg meg nem találod. Felkelsz és felfűzöd, ést azt gondolod, igen ez biztos hiányzott volna és boldog leszel ettől.
Fűzöd Őket egymás után és elgondolkodsz, ilyen maga az élet is. Van mikor könnyű, van amikor azt gondoljuk ott az út, de falakba ütközünk. Ha kitartó vagy a siker garantált, de meg kell tanulnod türelmesnek lenni, épp mint a fűzéskor.
Amikor az előző szálról leveszed a kövecskéket, ragaszkodnak hozzá, nem engedik hogy lehúzd. Aztán mikor felfűzöd az újra, azt veszed észre, olyan könnyen csúsznak rajta, mintha mindig is ott lettek volna. Az életben is igy van. Ragszkodunk a régihez, még ha tudjuk is vége, elszakadt vagy szakadófélben van, vagy éppen egy régi út, amelyen nincs tovább. Aztán mikor ott az új lehetőség, rájövünk minek kellett félnünk, hisz örömet okoz nekünk.
Aztán mikor már a türelmünk végtelen, akkor már csak pár kövecske marad. Azt gondoljuk, ez gyerekjáték, de okoz még meglepetést. Kiesik újra és újra, és nem is olyan könnyű felfűzni hiába nagyobbacskák.
Az elején a rajt lévő angyalt félre rakod, nem kell,minek. De közben rá-rá pillantasz. Elveted a gondolatot, hogy felrakd rá, mégis mire végzel tudod jól, hogy ott a helye és felteszed azt is.
Mert így egész és kerek. Aztán elnézed milyen szép, arra gondolsz, ha ez sikerült, miért ne sikerülne más is.
Számomra minden rózskvarc újra fűzés egy kihívás. Ha végig tudom csinálni, minden kövecske felkerül, sikerülni fog minden ,amit szeretnék….

(Nincs cím)

Gyülöltem és utáltam ma magam. Azért mert 52 éves vagyok, azért mert plusszos vagyok, azért mert csúnya és ostoba vagyok. Mérhetetlenül utáltam magamat ezekért.
Aztán jött az egyetlen ember,aki azért szeret aki és ami vagyok, feltétel nélkül, és rávilágított arra, hogy megint olyat cselekszem,ami nem méltó hozzám.
Igenis pont úgy vagyok jó ahogy, és nem vagyok kövér, van rajtam plusz, nem vagyok ostoba, se csúnya,és igenis vannak értékeim.
Vannak időszakok, mikor azt gondolom kevesebb vagyok bárkinél, amikor azt hiszem engem nem lehet szeretni. Utóbbi pont azért, mert olyan embereket engedtem be az életembe, akik nem értek semmit se. Akiknek a pénz, a vagyon, a kivagyiság, a hazugságok tömlege kellett ahhoz, hogy teljes értékű embernek érezzék magukat, és az aki nem ilyen volt, semmit nem ért számukra…mint ahogy én sem. Kihasználtak, mert engedtem.
Aztán miután vége lett, engem hibáztattak, hogy kevés voltam, hogy hiába kérte az elején, sőt le is szögezte, szerelem aztán szóba se jöhet, mégis beleszerettem, nem mutattam ki a szeretetemet. nem volt elég az, hogy jobb lett az élete, könnyebb és nem csak neki, a szavak szerinte többet érnek?
A facebookon sok ember kirakja milyen boldog is az élete, mily nagyon is szereti a másikat, hogy lássák az emberek szeretik Őket.
Én nem vagyok ilyen, és nem ilyenek azok sem ,akiket szeretek, akik közel állnak hozzám.
A legjobb barátnőm/tanítóm se ilyen, pedig a férjét nagyon szereti és fordítva, mégsem csöpög a facebook oldaluk a szeretlek nagyon ömlengésektől.
Ma lecseréltem a képemet is, úgy döntöttem, visszatérek régi szokásomhoz, nem kell hogy lássanak, jó ez így.
Van aki most rak fel magáról fotót, és van aki visszatér régi szokásaihoz. A döntésemnek akkor is volt oka, és most is van. Nem versenyzek senkivel, nem méltó hozzám. 52 éves vagyok, sok mindenen mentem keresztül, a dolgok nem hagytak nyomot rajtam.
Tudok nagyon életvidám lenni, de tudok sírni is ott, ahol senki nem látja. Nem egyszerű az élet, de ezt így kell elfogadni. Nekem ez jutott, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki belém törölheti a cipőtalpát.
52 évesen, oka van hogy ezt ennyiszer leírom, van két nagyszerű gyermekem, egy igaz barátom. Vannak akik szeretnek. Lehet, hogy az életembe nem jön el az a Férfi,aki ugy szeret ahogy vagyok, de nem kell a bárki, az akárki és a valaki.
Kell egy fekete cica, de oka van hogy még nincs. Ő biztos nem fog feltételeket szabni, milyen is legyek, mint az emberek nagytöbbsége.
Büszke vagyok arra aki vagyok. lehet hogy 52 évesen nem jutottam előbbre, de szeretem amit csinálok. Lehet nincs senkim, de igy nem kell megfelelnem senkinek, nincsenek feltételek, hogy nincs szerelem/aztán mégis ezt vágják a fejemhez, pedig a lelkemet adtam/, nincs aki szégyeljen/nem vagyok rossz/, nincs aki megalázzon, aki megcsaljon.
Nincsenek kifogások, nincs hazudozás.
Életemben két dolgot nem tudok sosem elfelejteni. Ha valaki megcsal és ha valaki hazudik. A fizikai bántalmazásról pedig ne is beszéljük, bár szavakkal is lehet nagy fájdalmakat okozni…..mérhetetlenül nagy fájdalmakat.

Ébredés egy álomból

Álmodtam. Álmomban minden szép volt,aztán felébredtem és csodálkoztam magamon hol is vagyok.
Kinyilt a szemem, olyan dolgokat láttam meg,amely végig ott volt előttem, mégis elvakított valami, amit akár rózsaszín ködnek is hivhatunk, bár azt hiszem a színe minden volt csak rózsaszín nem.
Álmomban voltak korlátok, éltem szabadon-de csak addig míg Neked tetszett, az érzéseimet nem kellett tagadni – csak nem oszthattam meg nyilvánosan senkivel, érezhettem és szerethettem-de csak akkor ha neked ez megfelelt.
Álmomban nem én voltam önmagam. meg akartam felelni, de nem magamnak.Álmomban Te szégyeltél, de higgyem el szeretsz.

Felébredtem …. és nagy igazságokra jöttem rá.

Ha nem vállalhatom az érzéseimet: le is út, fel is út
Ha nem engeded hogy szeresselek: le is út, fel is út
Ha mindezt nem oszthatom meg: le is út, fel is út
Ha nem tudod értékelni az értékeimet: le is út, fel is út
Ha nem lehetek önmagam: le is út, fel is út
Ha korlátozol és csak Te létezel a MI helyett: le is út, fel is út.
Ha mindenki előbbrevaló nálam: le is út, fel is út.

Ha mindez számodra semmi,akkor nem érdemelsz meg engem.
Ha elvárod, hogy én eldobjak mindent miattad, akkor Te nem engem szeretsz hanem önmagadat, és már mentem is tovább…nélküled.
A szeretet nem hordozza a korlátokat, vállalja önmagát és a másikat. A szeretet vállalható, mint azt akit szeretünk, hisz Ő a legszebb, legjobb számunkra minden hibájával együtt. Ha Te ezt nem látod mehetsz utadra…nélkülem.

Felébredtem, és lehet Neked mindez nem tetszik, de nekem sem ha így állsz hozzám.
Te, aki egyszer eljössz, csak úgy gyere, hogy ENGEM szeretsz a hibáimmal együtt, mert hidd el sok minden rejtőzik ott, ahova csak kevesen láthatnak be.

“A szeretet annak a képessége, hogy megengedem azoknak, akik fontosak számomra, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni szeretnének, függetlenül attól, hogy az engem boldoggá tesz vagy sem. (Dr. Wayne Dyer)”

Ennyi.

mesék

Egyszer, úgy 5 éve kitaláltam egy mesét. Volt benne egy magányos lány, aki kereste a boldogságot. Nem királyfi volt akinél megtalálta,hanem egy varázsló. Ő volt aki segített, aki mellett a végén boldog lett.
De mint minden mese, azt gondoljuk ezzel vége, élnek boldogan míg meg nem halnak.
Ma már nem emlékszem hogy szólt pontosan, de a lényege az volt, hogy a lány bolyongott a világban és kereste azt a valamit, amit igazából nem tudott megfogalmazni. Majd találkozott egy varázslóval, aki megmutatta mit kereshet.
Nos azt hiszem itt tévedtem a legnagyobbat. Meg mutatta mit kereshet. Tehát csak az Ő alternatíváját ismerte.
Miért jutott mindez ma az eszembe?
Volt egy ember,akiről azt hittem varázsló. Na jó, legyünk őszinték. A saját keresésemről szólt. Jött valaki, aki mosolyt csalt az arcomra, jöttek a hhétköznapok, jöttek a hallgatások. Voltak nagyon szép pillanatok, bár ma már visszagondolva, lehet, hogy csak mindezt azért gondolom így, mert a rosszabb pillanatokban meghallgatott….az elején. Talán azért gondoltam így mindezt, mert addig senki nem hallgatott meg/ pasi/. Talán csak ezért gondoltam, hogy mennyire is szeret.
De ahogy a mondás tartja, kibújik a szög a zsákból.
Ma már tudom, az amit kerestem magamban van. A dolgaimat mindig magam oldottam meg. Soha egyetlen pasi sem segített megoldani. Mindenki csak élvezte a kényelmet, a jót, senkit nem érdekelt milyen áron sikerült ezt elérni. Aztán ha jött egy kis nehézség, mind elment…miután megtettek engem bűnbaknak.
Csakhogy az évek alatt sokkal erősebb lettem. Ma már nem manipulálhat senki kénye -kedve szerint. Ma már vannak határok, amiket vagy betart valaki vagy nem. A döntés a kezében van mindenkinek.
Lehet engem utálni és szeretni, de én nem haragszom senkire, nem gyülölök senkit, ez nem fér össze azzal amiben hiszek.
Segítek ha tudok, lehet hozzám fordulni ha bajban van valaki, de nem vagyok probléma megoldó és alternatíva.
Igen okos vagyok, még ha ez most kissé furcsa is saját magamtól leírni. De ahhoz is elég okos vagyok, hogy azokon az embereken átlássak, akik ahhoz is gyengék, hogy felvállaljanak…akár barátként is.
Mindennek oka van. A történéseknek, az embereknek, a kapcsolatoknak, csak látni kellene. Ha valaki nem tanul semmiből, az folyamatosan belép ugyan abba a mókuskerékbe. Ha valaki a jó után megelégszik a rosszal, a folyamatos féltékenykedéssel, a szabadság korlátozásával, értve itt az emberi kapcsolatainkra is, az megérdemli a jutalmat amit kapott.
Mivel mesével kezdtem, mesével fejezem be.
Az eredeti mese végén a varázsló segített. Az új mese valahogy így ér véget:
A varázsló nem volt se mágus, se varázsló, lehullt a lepel róla. Egy ember volt, aki azt hitte magáról legyőzhetetlen, most mégis ott toporog és nem tudja merre tovább. Neki van szüksége a mesebeli lányra, arra aki Őt ott hagyva folytatja az útját, de ma már nem keres semmit se, hisz megtalálta a boldogságot. Várja azt a valakit aki az igazi lesz már és aki ha jön jó, ha pedig mégsem az is jó. 🙂

Mint a kufárok a piacon

Nem tudok elaludni úgy, hogy nem irom ki magamból.
Ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban….a legutolsó.
Rájöttem, ebben a történetben egy volt jó. Az hogy utána megtanultam szeretni önmagam, meg tudtam, mennyire is értékes emberke vagyok. Megtanultam, senkinek ne higgyek el semmit, amit mond, mindaddig amig azt nem látom van mögötte tartalom, hogy azt amit mond vagy ir, azt a tetteivel is igazolja. Hogy olyan emberrel nem érdemes foglalkozni,egyetlen könnycseppet se érdemel, aki még ahhoz is fáradt, ha irok egy jó kívánságot,válaszolni is fáradt. De csak nekem.
Sokszor gondolkodtam, mit hibáztam el. Egyetlen dolgot csak, hogy mindig olyan pasival kezdtem, aki nem érdemelt meg engem. Tudom, egyetlen ember se véletlenül kerül az utunkba, azt is mindent vissza kell fizetnünk, amit vétettünk és az mindegy, hogy ebben az életünkben, vagy egy korábbiban vétkeztünk.
Mindent elviseltem, mert azt hittem pár éve letudtam mindent. Mindent amit vétettem, az álmaimmal a vágyaimmal fizettem meg érte.
Ma már tudom, hogy az a munka, amit végzek, igaz sokszor okoz bosszúságot, de szeretem csinálni.
Az emberi kapcsolataim is változtak. Kicsit kinyiltam. Több embert engedek közel, azt gondolom szeretnek is, azért aki vagyok. Büszke vagyok arra, ha azok az ember közül, akiket szeretek bármilyen módon elismerik.
Mindezek ellenére csak nagyon kevés ember van, akit a gyermekeimen kívül,teljes szívemmel szeretek. Ők azok,akik mindennek dacára kitartottak mellettem.
Akiknek a szeretete nem azon múlik milyen napja van. Nem azon, hogy beleférek-e köreibe. Nem mondanak el egy parasztnak, mert elírta a telefon. Nem vagyok mocskos szemétláda, mert nekem is vannak gondjaim, amit elmondok, mert van idő rám is, hogy meghallgassanak. Hogy nem csak egy név vagyok a messengerről, csak mert épp nem figyelt rám mikor írt, mert épp úgy gondolta, hogy a legutolsó lettem, holott állítólag több vagyok mint bárki, csak nem veszem észre. Ugyan miből is?
Az hogy mindezt ide is leirtam, oka van.
Kicsit messziről kezdem.
Vízöntő vagyok, rák ascendenssel Minden ami érzékenység ezekben meg van, az mind belém szorult. Az hogy sokan nem ilyennek látnak, sosem baj. Tapasztalataim alapján, sokan keresztül gázolnak az ilyen embereken. Ha sirnom kell, meg teszem ott, ahol senki nem látja.
Szeretem a szabadságot, nem szeretem a korlátozást, de ez nem azt jelenti, hogy ha szeretek valakit, akkor nem próbálok a másikhoz igazodni…de nem mindenáron. Hagyom a másikat élni, nem telepszem rá, vannak barátok, de nem minden áron. Szeretek első lenni. Nem másodhegedűs, és nem egy alternatíva.
Korlátok…nos én tudom milyen, éltem ilyen kapcsolatban.
A legutolsóban a korlátozás abban nyilvánult meg, hogy -nem raklámozom az oldalt- nem tehettem ki hozzászólásban szívecskét, vagy szivecskés puszit. De csak nekem nem volt szabad..másnak igen.
Ma pedig mit láttam, ott kufárkodnak kié az a pasi, akit ha jól meggondolom , senkié se.
Ismerem Őt, mint senki más. Ő senkié, mert Ő ezt így akarta és a mai napig igy akarja. Sőt, ez nála végleges.Egyetlen nőt fog szeretni, és utána bánkódni, ott ahol senki nem látja.
Miért? Mert egyetlen nő vagy férfi sem tulajdona senkinek.
Aztán ma kaptam egy mondatot valakitől.
” Azt irod, hogy tudod mennyire értékes vagy,mégis az bánt, hogy téged egy senki nem tart értékesnek.”
És ott volt a deja’vu érzés. Ezt már hallottam, nem is egyszer. Tanítóm szokta mondani, minden olyan esetben, amikor elfogott az önsajnálat.
Hát leírom azt amit gondolok.
Minden pasi, aki mellettem volt több lett. Megtanultak öltözködni, több mindenjük lett, mint amiről valaha is álmodtak. Aztán láttam én ezt a többet elveszteni, lesüllyedni oda, ahonnan jöttek.
Az én értékem többek közt az okosságom, mert minden ilyen pasi elfelejti, minden sikeres férfi/pasi mögött egy okos nő áll. 🙂
Lehet hogy sok rossz döntést hoztam az életben, de sosem voltam buta.
Ha buta lennék, sosem jutottam volna el oda, ahol most vagyok. Az élet, a sors által felállított akadályokat nem tudtam volna végig csinálni. Nem tanultam volna hibáimból, nem jutottam volna el arra a bölcsességre, hogy mindennek oka van.
Az élet tanulások folyamata. Ma azt mondtam, nem szeretnék vele a következő életemben találkozni. Tanítóm azt mondta,nem biztos hogy lesz lehetőségem elkerülni. Erre azt irtam, de én nagyon szeretném.
Írásom végére rájöttem, ha találkozunk, nem biztos hogy szeretném elkerülni, azt gondolom, akkor is épp ilyen erős leszek, és a megfutamodás nem az én műfajom. 🙂 🙂 🙂