(Nincs cím)

Ma kissé elragadtattam magam,amiért szégyellem a viselkedésélemet. Pillanatok alatt elvesztettem a fejem. Két dolog miatt tudom így felhúzni magam. Ha a gyermekeimet bántják,illetve ha a halott szüleimet gyalázza olyas valaki,akinek csak köszönni valója lenne.
A hazugságok olyan hálóját próbálja az illető megépíteni,amely neki sikert nem hoz. Minden hazug állításával,mivel bizonyítani tudom az ellenkezőjét, csak maga alatt vágja a fát. Azt hogy minden ilyen gondolat honnan jön,nagyon jól tudom. Sosem fogják megbocsátani azt a lépést,amit tettem. Éveken keresztül hazudtak, és igen loptak és csaltak,de nem olyan mértékben,amely büntethető lenne. Mert igenis csal az,aki hazudik. Igenis lop az,aki jogtalanul vesz el valakitől bármit is,ami nem az ővé.
Szégyenletes az,hogy valaha is ismertem az illetőket. Nem bocsátják meg,hogy fenyegetőzéseik ellenére, nem süllyedek le a szintjükre. Türelmes voltam évekig. Sosem a bosszú vezérelt. De a szeretteimet nem engedem bántani!
Igaz volt olyan kijelentésem,hogy ne találkozzon velem,mert akkor nem állok jót magamért. De ezt csak a pillanatnyi felindulásból mondtam. Nem süllyedek le a szintjükre. A bosszú nem az én dolgom. Ezt elvégzi helyettem az élet. Azzal szemben is,aki a védence ,megélhetését biztosító gondnok, a dolgok ismerete nélkül pálcát tör felettem.
Megteheti. De az éremnek több oldala van. Aki csak egyet ismer és ennek ismeretében bárki felett ítélkezik, nos mindenki amit ad, azt kap vissza. Nem tőlem. A sorstól…vagy nevezzük is bárkinek. Visszakapja……
A türelmet gyakorolnom kell…van mit tanulnom…..

a