…vihar utáni gondolatok….

….Vihar volt. Vihar csak azért mert mertem fellépni. Fellépni magamért, a vágyaimért, az álmaimért. Mikor sirva fakadtam letette, mert állítólag ezt nem viseli el. Azt hogy sok mindent nem hiszek el ma már, az annak köszönhető, sok mindent láttam és tapasztaltam. Azt hittem most minden más. Gyakorlatilag tényleg az, de mégis vannak olyan pillanatok, amikor az embernek dejá vu érzése van. Nem tudom megérteni, hogy ha barát / hozzáteszem, ez nem az /, és a legjobb, akkor ez hogy is működik. Ír, válaszolok, telefonál, majd mindennap. De ez nem barátság, igaz más sem. Ez semmi. A barátaim igenis találkoznak velem. A barátaim személyesen beszélgetnek velem. Nos én nem tudom kinek és mi a barátság, de ez nem az. Mondhatnám, hogy ez semmi, de nem teszem. Egyszer meséltem egy mesét, most leírom.

Élt valahol egy ember. Sok ember állt közel hozzá, de csak egyet szeretett igazán. Sokan fordultak hozzá.Szerették és szerette Ő is a többieket.
Egyszer megkérdezte tőle valaki:
-Mondd, hogy tudsz Te ennyi embert szeretni, hogy fér be ennyi ember a szívedbe?
Azt felelte az ember:
-Tudod nekem is csak egy szívem van. De a szívemben sok sok szoba van. Mindenkinek akit szeretek van egy-egy szobája. Minden szoba szép, de vannak szépek, szebbek és legszebbek. A legszebb szoba a feleségemé, hisz Ő az a személy, aki szebbé teszi az életemet, aki ott áll jóban-rosszban, Ő az aki olyannak szeret amilyen vagyok, támogat mindenben. Nélküle nem lennék az aki vagyok. Utána lévő szép szobák a gyermekeimé, hisz Ők azok, akiket tanítunk, nevelünk a szépre és jóra. Aztán jönnek azok az emberek, akik közel állnak hozzánk. Ők azok, akik mellettünk vannak, akikre számíthatunk mindig. Utána pedig minden szoba lakóra lel, akit szeretünk. Olyan nincs hogy a szobák száma nem elég. Minden új lakónak jut hely.

Tudom a mesének nincs köze a viharhoz, de van ahhoz, hogy ha valakinek azt mondjuk fontos és számítasz, akkor legalább személyesen adjuk át az ajándékainkat. Mindegy milyen alkalomra. Engem kizárt az életéből, igaz ez így sarkalatos megfogalmazás, lecserélt. Ettől függetlenül ma is azt gondolom, mint rég, ma is beszélünk, írunk, ma is én vagyok az akivel mindent megoszt. Csak azért nem mentem el személyesen átadni az ajándékaimat, mert oly sokszor a tudomásomra hozta, hogy fél attól, hogy megjelenek a kapuban. Azt hiszi oda szeretnék költözni. Nos ilyenről soha nem volt szó.
De részemről ilyen nem hangzott el.Én nem félek attól, hogy bárki is ideköltözne.
Miért? Mert azt gondolom, hogy az összeköltözés két ember közös akarata. Ez nem olyan, hogy fogom a kis cók-mókom és valahova odamegyek és várom mikor enged be. Ha meg nem enged ott állok és várok.
Az összeköltözés annak a jele, hogy együtt szeretné az a két ember tovább folytatni az életet. Ez szólhat hosszú időre és szólhat rövidre is, hisz az ember lakva ismeri meg a másikat.
Semmi nem örök , semmi nem kötelező.
Azt gondolom, hogy kiállni magamért senki nem fog helyettem. Ha én magam nem állítok szabályokat, határokat, akkor ugyan ki.
Az álmaim összetöréséért ha sírva fakadok, azt gondolom nem szabhatja meg senki ezt mikor tegyem.
A világ legegyszerűbb dolga végigsértődni, mert másnak más a véleménye.
A világ legegyszerűbb dolga nem beszélni a másikkal, eltűnni. Ilyenkor felvetődik a kérdés. Fontos vagy? Számítasz?
Nos szerintem nem. Nem szeretnék frázisokat írni, hogy akinek fontos vagy keres és hasonló társai.
Ezekkel tele a facebook.

…Vihar volt, de mint minden vihar ahogy jön, el is megy. Azt hogy ezt hogy kezeljük, az rólunk állít ki bizonyítványt. Nos én az a típusú ember vagyok, aki kimondja, megnyugszik, abban az esetben, ha nem öntenek olajat a tűzre. Van aki a sértődést találja megfelelőnek. Ráadásul, ha ezzel a ténnyel szembesítjük, akkor tagad. De a tetteink önmagukért beszélnek.

a