(Nincs cím)

Gyülöltem és utáltam ma magam. Azért mert 52 éves vagyok, azért mert plusszos vagyok, azért mert csúnya és ostoba vagyok. Mérhetetlenül utáltam magamat ezekért.
Aztán jött az egyetlen ember,aki azért szeret aki és ami vagyok, feltétel nélkül, és rávilágított arra, hogy megint olyat cselekszem,ami nem méltó hozzám.
Igenis pont úgy vagyok jó ahogy, és nem vagyok kövér, van rajtam plusz, nem vagyok ostoba, se csúnya,és igenis vannak értékeim.
Vannak időszakok, mikor azt gondolom kevesebb vagyok bárkinél, amikor azt hiszem engem nem lehet szeretni. Utóbbi pont azért, mert olyan embereket engedtem be az életembe, akik nem értek semmit se. Akiknek a pénz, a vagyon, a kivagyiság, a hazugságok tömlege kellett ahhoz, hogy teljes értékű embernek érezzék magukat, és az aki nem ilyen volt, semmit nem ért számukra…mint ahogy én sem. Kihasználtak, mert engedtem.
Aztán miután vége lett, engem hibáztattak, hogy kevés voltam, hogy hiába kérte az elején, sőt le is szögezte, szerelem aztán szóba se jöhet, mégis beleszerettem, nem mutattam ki a szeretetemet. nem volt elég az, hogy jobb lett az élete, könnyebb és nem csak neki, a szavak szerinte többet érnek?
A facebookon sok ember kirakja milyen boldog is az élete, mily nagyon is szereti a másikat, hogy lássák az emberek szeretik Őket.
Én nem vagyok ilyen, és nem ilyenek azok sem ,akiket szeretek, akik közel állnak hozzám.
A legjobb barátnőm/tanítóm se ilyen, pedig a férjét nagyon szereti és fordítva, mégsem csöpög a facebook oldaluk a szeretlek nagyon ömlengésektől.
Ma lecseréltem a képemet is, úgy döntöttem, visszatérek régi szokásomhoz, nem kell hogy lássanak, jó ez így.
Van aki most rak fel magáról fotót, és van aki visszatér régi szokásaihoz. A döntésemnek akkor is volt oka, és most is van. Nem versenyzek senkivel, nem méltó hozzám. 52 éves vagyok, sok mindenen mentem keresztül, a dolgok nem hagytak nyomot rajtam.
Tudok nagyon életvidám lenni, de tudok sírni is ott, ahol senki nem látja. Nem egyszerű az élet, de ezt így kell elfogadni. Nekem ez jutott, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki belém törölheti a cipőtalpát.
52 évesen, oka van hogy ezt ennyiszer leírom, van két nagyszerű gyermekem, egy igaz barátom. Vannak akik szeretnek. Lehet, hogy az életembe nem jön el az a Férfi,aki ugy szeret ahogy vagyok, de nem kell a bárki, az akárki és a valaki.
Kell egy fekete cica, de oka van hogy még nincs. Ő biztos nem fog feltételeket szabni, milyen is legyek, mint az emberek nagytöbbsége.
Büszke vagyok arra aki vagyok. lehet hogy 52 évesen nem jutottam előbbre, de szeretem amit csinálok. Lehet nincs senkim, de igy nem kell megfelelnem senkinek, nincsenek feltételek, hogy nincs szerelem/aztán mégis ezt vágják a fejemhez, pedig a lelkemet adtam/, nincs aki szégyeljen/nem vagyok rossz/, nincs aki megalázzon, aki megcsaljon.
Nincsenek kifogások, nincs hazudozás.
Életemben két dolgot nem tudok sosem elfelejteni. Ha valaki megcsal és ha valaki hazudik. A fizikai bántalmazásról pedig ne is beszéljük, bár szavakkal is lehet nagy fájdalmakat okozni…..mérhetetlenül nagy fájdalmakat.

a