(Nincs cím)

Jön a karácsony és jönnek az ünnepek. Először féltem tőle, hogy magányos leszek. Aztán eszembe jutottak a régi karácsonyok, amikor még éltek a szüleim és karácsony másnapján összejött a család. Ilyenkor míg mindenkinek volt párja gyerekekkel együtt voltunk 15-17-n. Sok szép emlék jön fel bennem, pedig számomra ezek a napok munkát hozták, hisz ennyi embert kiszolgálni nem egyszerű feladat.
Ma nem félek a karácsonytól. Lehet a gyermekeim már nagyok és nincs párom,aki mellettem lenne, de az elmúlt években szent este nem is volt olyan aki fogta volna kezem és megszorította volna, nem volt olyan, akinek a szemébe nézve az örömet láttam volna.
Számomra nem az ajándékok száma és nagysága adja a szeretet nagyságát. Megtanultam egyedül élni, mert nem kell az akárki, a bárki és a valaki.
A szívem sokszor volt nehéz az elmúlt napokban. De ma már csak békét és nyugalmat érzek. Nem várom, hogy irjon az a másik, nem idegesít, hogy pótlék és probléma megoldásként lévő alternatíva vagyok.
Amióta az eszemet tudom a magam életét magam alakítom. Voltak férjeim, kettő, de egyik sem volt alkalmas arra, hogy a gondokat együtt oldjuk meg. Volt egy “élettársam” akinek a segítés fogalmába a nyomorgatás tartozott bele. És volt valaki más, akinek mint irtam ma már tudom, hogy pótléka voltam valakimásnak és probléma megoldó, ha gondjai támadtak, és egy olyan valaki, aki mellettem jobb lett. Olyan valaki, aki most hogy segített felhánytorgatja.
Segítséget soha egyetlen férfitól sem kértem. Aki segített azok a barátaim voltak, azok akik úgy szeretnek, ahogy vagyok, és ezért hálás vagyok életem végéig. A sorsom én alakítom, hoztam döntéseket, amelyek nem voltak jók, de rájöttem, mindennek oka van. Nem tanultam semmit, így egész addig a mókuskerékben maradtam, míg meg nem tanultam amit kellett.
Sok mindenért kell hálásnak lennem a sorsnak.
Csodás gyerekeim vannak, akikre bűszke vagyok. Látom hogy nagyszerűt alkottam, olyankor mikor bepillantást kapok az életükbe, a munkájukba, a barátaik, munkatársaik révén.
Aztán hálásnak kell lennem életem egyetlen igaz tanítója és barátja miatt. Ő az, akire számíthatok, aki jelzi ha rossz útra tévedtem.
Hálás vagyok a sorsnak azért a családért, akik befogadtak életem egyik szörnyű élménye után.
Hálás vagyok a szüleimnek, mert azt hiszem nem véletlen, hogy olyan lettem amilyen. Anyukámtól örököltem a génjeimet, hogy nem látszik a korom, apámtól a kitartást.
Hálás vagyok a sorsnak azokért az emberekért akiket az utamba sodort. Mindenki egy tanítás volt, egy állomás. Biztos van köztük olyan, akivel még talákozni fogok,de nem most.
Hálás vagyok azért mert én én vagyok, hálás a bennem lévő sok szeretetért, és hálás azért a szeretetért amit kapok a köröttem lévőktől.
Kérem az univerzumot, az angyalokat hogy segítsenek továbbra is és hálásan köszönöm azokat az adományokat, amit kaptam. A gyerekeimet, a tanítómat és mindenkit akit az utamba sodort.
Hálásan köszönöm….

a