«

»

okt 12

(Nincs cím)

Tegnap talán életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg.
Fogalmam nincs hogyan tovább…
A gondolatok cikáznak a fejemben, de nyugodt vagyok. Lehet mindez a gyógyszer hatása,de míg magamra néztem, egy nyugodt nő arcát láttam. Aztán lenéztem a kezeimre. Csodálkozva láttam hogy a szeretet kövei,rózsakvarc, csodálatosan ragyognak.
Aztán megnéztem a láncomat. A ragyogás ott is látható. Nem érzem a fojtogatás érzését a nyakamon.
Azt mondta a hozzám legközelebb álló barátom,tanítóm, hogy meghoztam azt a döntést, amit magam miatt tettem. Magam miatt, mert szeretem magam, mert tartom magam valakinek. Olyannak aki fontos nekem.
Változásokat mutattak az égiek. Nem akartam elfogadni, de minden úgy történik, ahogy történnie kell. El kell fogadnom. Mint mindazt amit a karma törvénye mutat. Lázadhatok,de semmi értelme. Mindennek oka van. Épp úgy annak is itt volt az ideje, hogy megszerettem magamat, tartsam annyira értékesnek, hogy még ha fájdalmas is, de lépni kell. Lehet hogy van aki ezt szökésnek hívná, de most először nem futottam el. Kitartottam, ameddig ez nem azzal járt, hogy a megbántás olyan fokát érte el, ami már nem elfogadható. A lépés amit megtettem nem volt könnyű. Sőt, nagyon nagyon nehéz volt. Az iránta érzett szeretet sem engedi meg, hogy belém tiposson, hogy megölje a lelkemet. Engem az érzékenységem, a bennem lévő hatalmas szeretet tesz azzá aki vagyok. Hogy ezt az oldalamat nem mindenki ismeri, az nem a véletlen műve. Nagyon kevés embert engedek magamhoz közel és ez nem fog változni. A további életemet egyedül fogom leélni. A döntés előtt álmodtam. A magányról és a társtalanságról. Hát ez az én karmán, bár azt hittem vége lett, leróttam mindenkinek amit kellett. Tévedtem. Továbbra is fizetek az álmaimmal…..

Vélemény, hozzászólás?