(Nincs cím)

Sok gondolat száguld a fejemben.
Napi rendszerességgel kapom a hiányzol, ott vagy a gondolataimba,fontos vagy és egyéb ilyen jelzést valakitől. De mondja már meg valaki,ha ez így van,akkor mért van,hogy fél napokig fütyül rám.
Nos ez csak egy hangosan kimondott kérdés volt.
Az elmúlt hétvégét egyedül töltöttem egy helyen. Bármily furcsa,de egyedül. Az ott lévő párok kicsit furcsán néztek rám, de nem sokat érdekelt.
Életemben most voltam teljesen egyedül,úgy hogy senkit nem ismertem,és nem is volt szándékomban bárkit megismerni. Sokat merengtem magamról, a körülöttem lévő dolgokról.
Furcsa volt egy idegen szájából hallani magamról bármit is. És mindezek ellenére úgy érzem kipihenten magam és tudom vissza fogok menni.
De valami változott. Nem ragaszkodom görcsösen semmihez.
Ott hangozott el egy kérdés valakitől egy beszélgetés során,mikor az életemről és a kapcsolataimról beszélgettem.
Miért vagyok valakivel? Azért hogy segítsek neki,holott nekem is erre van szükségem, vagy mert szeretem.
De a kérdést meg is fordithatom.
Azért van velem az a bizonyos valaki, mert segítek vagy azért mert szeret?
A kérdés jogos,és mindez a blog kezdeti soraihoz vezet vissza.
Ha fontos vagyok, akkor mit is várhatok? Oké a kérdés így furcsa,mert semmit nem várhatok azért ha adok valamit.
De ha mindig adok,és semmit nem kapok,akkor hol vagyok én?
Hol vagyok én,mert igenis nem szeretek sokadrangú lenni. Voltam,éveken keresztül.
Azt tudom hogy mindaz amit megfogalmaztam vele szemben,amit le is írtam neki, minden igaz,ezt tudja jól. De a félelmeit neki kell legyőznie.
Ahogy nekem is az enyémet.
De ha fontos nekem valaki, akkor nem tűnök el egy szó nélkül,nem akkor írok,ha épp úri kedvem így hozza.
Lehet sok minden megváltozott bennem, de azt hogy mit érzek és mit éreztetnek velem az kétféle dolog.
Azt tartom, aki fontos azt keressük. Nem azért mert KELL, hanem mert jó nekünk. Aki a gondolatainkban van azt jelezzük az illető felé. Nincs olyan,hogy ha valakik együtt vannak, és ez fokozottan igaz azokra,akik nem is élnek együtt, hogy nincsenek konfliktusok. Nem mindig értünk egyet, de ez nem ok arra,hogy büntessük a másikat. A félelmeink pedig még inkább nem adnak erre okot. A szeretet bizony fájdalommal is jár, főleg ha az bánt aki fontos nekünk. De a szeretet boldogságot is jelent. Hisz szeretnek,és ez talán a legfontosabb. Az pedig ha önmagunkért,azért akik és amik vagyunk,na az az igazi. Sok kapcsolat “a mindenáron meg akarok felelni a másiknak” hiba miatt megy tönkre. Megfelelési kényszer sok mindent eltűr,amit nem szabadna.
És itt most újra visszatérek arra, hogy azért vagy vele mert segítenek/segítesz vagy mert szeret/szereted.
A saját válaszomat ismerem,de a másik dilemmát okoz.
A választ igazából ismerem, a tudatalattim ismeri….

a