Csendes gondolkodás

Számomra a pihenést az erdő, a csend és a nyugalom adja. Én ezekben tudom feltölteni magam. Másodszor voltam ilyen helyen. van akinek hiányzik a jövés – menés, nekem nem. Én szívesen járom az erdőt, hallgatom a madarakat és beszívom az erdő semmivel fel nem múló illatát.
Élvezem ilyenkor a kiszolgálást, még akkor is ha nincs ebéd. 🙂
Most is jó volt, és megosztok veled naplóm egy dolgot.

Tavaly Misefán voltam, nagyon jó volt. Ott éltem át életem első masszázsát, és tanultam illetve szembe néztem magammal más szemén át is. Van igaz barátnőm/tanítóm/ aki tükröt tart elém, ez mégis más volt.
Azt mondta, sok dolog amelyet masszázs közben végzett, egyáltalán nem volt hatással rám…nem okoztak fájdalmat. Közölte magas falat építettem magam köré, amelyen nem engedek át senkit, és amit nekem kell lebontanom.

Nos itt is volt masszázs, mivel a társnőm lemondott a sajátjáról, így egy órát kaptam.
Hát nem volt könnyű, elmondhatom. Az elején kb. 10 percig nem volt gond, aztán elkezdett fájni ,annyira, hogy szólnom kellett. És ez a bal lábamnál kezdődött….ami a múltat jelzi. Ez a rossz, az állandó gondot okozó lábam. Tavaly semmit nem éreztem, se fájdalmat, se mást, de most azt hittem végem van. Fájt, de az egész masszázs alatt így volt- még akkor is, amikor már nem ezt a tájékot maszírozta- és ennek nem a hölgy volt az oka. Nagyon jó keze volt. És itt nem volt vége.
A karjaim…..azt hittem mindkettőnél végem lesz. 🙂 Hozzáteszem nagyon jól esett az egész, de másnap azt hittem a hátamnak is vége. 🙂

Egyszóval jó volt és azt hiszem sokat változtam. Lehet nem látványosan, hisz én mindig én maradok.
Lehet hogy a munkámban kissé keményebb, de következetes, viszont azt hiszem az utóbbi időben másabb lettem.
Ennek oka talán az, hogy tanulom magam megszeretni, nem hagyom hogy mások érdekei fontosabbak legyenek az enyéimnél. Ez nem azt jelenti, hogy önző lennék, sosem voltam az, és ma sem vagyok ilyen, a gyerekeimet , a barátaimat szeretem, de megtanultam, hogy senki nem kell mindenáron. Olyan áron meg pláne, hogy mindenki és minden fontosabb nálam, de fordítva ne legyen így. Félreértések elkerülése végett, ilyenkor nem az a baj, hogy vannak barátok, haverok stb., hanem az, hogy mindig azt éreztetik, hogy ők jobbak.
Én is jó vagyok, magamnak, a gyermekeimnek, az igaz barátoknak, mert Ők úgy szeretnek és fogadnak el, amilyen vagyok…..mert szeretnek, mint én önmagamat. 🙂

ismerkedés?

Ma már tudom miért is nem volt sokáig fent magamról kép az egyik legnagyobb közösségi oldalon.
Szakítottam a hagyományokkal és raktam fel magamról. Nem egyet, hisz jó napjaim vannak ,igy bohóckodtam egy kicsit 🙂

Nos az elmúlt hetekben sorba jelölgetnek. Kicsit furcsáltam a dolgot, aztán hamar fény derült a titokra.
A magamról készített kép, még nekem is tetszik, ez pedig nagy szó nálam.
Hát ugyan miért is jelölgettek volna? Hát úgy gondolják ismerkedem.
Az adatlapomon nem szerepel milyen kapcsolati státuszban vagyok…. már ha jól emlékszem. De bárhogy is van, ez nem jelenti azt, hogy ismerkednék. És milyen furcsa, megint megtalálnak az önjelöltek, akik anyát keresnek 🙂
Aztán van aki ismeretlenül ír rám.
Ma volt talán az egyik legviccesebb. Rám írt, beköszönt, majd közölte dolgozik, majd este beszélünk. Ugyan miről? Nem ismerkedem. Erre érzéseim szerint kissé sértődötten bocsánatot kért. 🙂
Az a helyzet ezekkel, hogy sok mindent tanultam az elmúlt években. A pasikról is, hisz mint irtam már korábban is volt, aki anyapótlónak tekintett, volt aki kihasznált, és…na mindegy.
Ma már tudom nem én vagyok a hibás mindenért. Nincs önértékelési zavarom, szeretem magamat, és azt nézem mi a jó nekem.

És eszembe jut egy ismerősöm, aki férjnél van, a profilképe a férjével van, mégis folyamatosan ajánlatot tesznek neki.
Lehet a pasi ösztön lény, lehet a vadászat okoz neki örömet.
Nekem meg az, hogy ezt így leirom.
Pasik, mert ti minden nagyon messze vagytok a férfiaktól, képzeljétek vannak NŐK akik köszönik, de nagyon jól megvannak a hozzátok hasonlók nélkül.
Az Igazi Férfi nem olyan mint ti, az Igazi Férfi tudja mi kell egy NŐnek, hát nem az, hogy dolgozom, majd este beszélünk 🙂 🙂 🙂

Mindenki pótolható

Sokszor hisszük azt, pótolhatatlanok vagyunk, pedig ez nagy tévedés 🙂

Egyszer a napokban azt mondta nekem valaki, Te pótolhatatlan vagy. Nem hittem neki, mondjuk neki semmit se ma már, és igazam volt.
Mióta nem jelentkezem, elbúcsúztam, érdekes módon talált helyettem mást, bohócot, unaloműzőt, probléma megoldót.

Ebből is látszik, hogy:
Nincs olyan hogy pótolhatatlan. Mindig van valaki vagy valami. Igaz ez sosem lesz az aki és ami vagy, de a hátrahagyott űrt lehet pótolni.
Ez sosem lesz az ami te voltál, de mégis valami más, amely akkor és ott pont elég. Aztán ahogy múlik az idő, átalakul minden. A hozzáállás,a bölcsesség, az hogy tudod minden változik, Te is. Valahogy olyan más lesz minden. Először azt érzed hiányzik, aztán rájössz jobb ez így. A nyugalom, a béke, a saját boldogságod több, mint az hogy legyen valaki. És ez pont elég, elég az űr kitöltéséhez. Van akinek ehhez egy másik, egy újabb társ kell, van akinek csak idő. Van aki megismerte: jobb egyedül, mint bárkivel és akárkivel.

Az idő pedig telik, van aki tanul a hibáiból, van aki újra belesétál.
Azt hiszed ha egyedül vagy, hogy ez mindig így marad, de ez nem igaz ha van hited. Ha tudod és hiszed, hogy neked a legjobb jár, aki mellett királynő vagy. Nem szabad beérned kevesebbel, és erre is megtanít a sok buktató, az egyedüllét.Mert igazából sosem vagy egyedül, hisz ott van aki Téged a legjobban szeret, aki sosem hagy el, de ezt csak azok értik, akik eljutnak addig a felismerésig, hogy senki nem fog jobban szeretni, mint saját magad. Ha szerencséd van, van egy őszinte barát, aki segít, támogat, felismerteti Veled azt amit látnod kell önmagadról és a világról.Ő nem haver, nem akárki és bárki, Ő az igaz barátod.

Aztán talán jön majd valaki.

De nem szabad kevéssel is beérni, akárkivel és bárkivel.

Búcsú egy fejezettől

Nagyon régóta készültem erre, de mindig volt valami ami visszatartott. Egy hang, egy álom, egy érzés, hogy maradnom kell. De ma eljött ez is.

Napok óta egyre biztosabb vagyok a döntésem helyességében. És ma meg volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban.
A legutolsó csepp. Minden ami szép volt, az utolsó időben eltörpült a bántásokban. Pedig voltak szép pillanatok. Igen az elején, míg újdonságnak számítottam, míg éreztem azt a valamit, amit nevezhetünk tűznek, nevezhetünk bárminek.
Aztán valahogy minden át ment megszokásba. Hibás vagyok, mert hagytam és engedtem.
Én nem ilyen vagyok és erre akkor jöttem rá, mikor kezdtem magam jobban megismerni. Akkor mikor tavaly pár napig egyedül és nyugodtan voltam. Próbálok fejlődni, érzem, hogy a megszokások nem nekem valók, az egyhangúság sem. Rájöttem szeretem ha vibrál körülöttem minden, nem azon gondolkodom, hogyan is kellene más életét jobbá tenni. Először a magamét kell jobbá tennem, és nem azért hogy több értékem legyen, hanem hogy jobb ember legyek. Tudjam értékelni azt aki vagyok, azt ami bennem lakozik. A boldogság bennem lakozik, és butaság másban keresnem, hisz ha nem látom meg a pillanatban, a pillanatokban azt ami szebbé teszi a napot, akkor nem fogja senki se megtenni.

Az hogy valakit az elvesztés ténye csak annyiban érzékeli/értékeli, hogy nincs aki segítsen ha nem leszel, azzal ugyan mit kezdjek, őszintén nem is szeretnék, hisz új utat keresett mással.
Nem azért vagyok, hogy azt hallgassam miért jobb, szebb, okosabb a másik, hogy ettől azt érezzem kevesebb vagyok.Hogy az önértékelésemet aláássák. Hogy azt érezzem, kihasználnak, lenéznek.
Ezzel már nálam nem ér célt senki, tudom mennyit érek, és tudom mi jár nekem. Az sem, hogy könyöradományként oda dobnak egy-egy mondatot. Senki adományára nem szorulok rá, semmi nem kötelező.

Van egy csoport, ahol tegnap volt egy kérdés. A lényege ismernek e, azt mutatod amilyen vagy?
Nos engem még az sem, akinek 4 évet adtam az életemből. Sosem akart igazából megismerni ma már látom. Az Ő világába nem fértem bele, túl sok voltam, nagy igényekkel, olyannal mint szeretet, tisztelet, bizalom, elfogadás. Szerettem volna kimozdulni időnként, de az Ő komfortzónájába ez nem fért bele, és igen azt gondolom szégyellt engem. 🙁
Nem vagyok topmodell alkat, bár mikor megismert azért jól néztem ki, mégis egy év után kezdtem azt érezni szégyell. Az utcán úgy jött mellettem, mint egy ismerős, és nem több. Sose vállalt fel. Ma már ezt tisztán látom. Talán szeretett az elején. Ki tudja már, hisz az utóbbi időben csak akkor voltam jó, ha segíteni kellett,meg ha nem volt más. De én se szamár nem vagyok, se ló.
Kérdem, hogy mondhatja bárki, hogy jobb lettem mint talán egy éve, ha nem is látott. 🙂
Vannak, akiknek ez lehet nagyon jól esik, de eljutottam odáig, hogy ezekkel nem lehet levenni a lábamról, épp úgy mint a semmit nem mondó smilekkel, hisz ma már olyan emberek is küldik, akik azt se tudják ki vagyok.
Elég volt a sértődésekből, hogy azt éreztette, hogy rosszat írtam és megbántottam, csak azért mert elfut az igazság elől. A ki-be kapcsolt netekből,igazából a héten tanúsított viselkedése győzött meg arról, hogy itt az ideje fogni a batyumat és távozni.

Valamelyik nap azt vágta a fejemhez, hogy a karmám nem engedi, hogy menjek.
De igen engendi, az Ő választása volt hogy más úton megy tovább mással, nem az enyém. Azt hiszem, sőt tudom a vele szembeni adósságomat megfizettem, de Ő maradt az adósom.
Amúgy, igen nagyon sokra vihettük volna a karmikus elemzés szerint, de ami történt, és az hogy ez így történt oka van. Mint mindennek.

Egy fejezet lezárult. Jöhet egy új.
De maradjunk őszinték, ez volt a legszebb míg volt tűz, míg volt szeretet,azok közül amik a párkapcsolatról szóltak.
Köszönet azért amit tanultam,mert megtanultam van bennem empátia, és sok-sok türelem, bár utóbbi terén van még mit tanulnom.

És most mély levegő, kihúzom magam, és vár az ami előttem van….

(Nincs cím)

Az utóbbi időben sokat gondolkodom a szeretetről, az elfogadásról a boldogságról és amúgy mindenről, hisz mint egy vízöntőnek állandóan kell hogy valamin járjon az agyam.Egyszer valaki azt mondta nekem agyalok mindig,és pont az vágta ezt a fejemhez,aki maga is sokat gondolkodik, csak az irányultságunk más. Míg szerinte a világ, a Föld, a Nap ,A hold és az összes csillag körülötte forog, addig én kissé mélyebben gondolkodom.

Túl vagyok egy szakításon, és igen, most miután lassan eltelt egy év. Hónapok óta készülök arra, hogy az utolsó szálat is elvarrjam, de sehogy se sikerül. Mindig közbe jött valami, ami fontosabb, ami anyagilag is érintett. Tudtam ez egy jel, jel arra, még nincs vége vele szemben annak, amiért egymás útját kereszteztük. Mert érdekes módon, ha segítség kellett, ha gond és baj volt, mindig megtalált. Pedig sértegetett, úgy,ahogy azt hiszem senki nem érdemli meg. Az utóbbi időben ezek miatt elfelejtődtek a szép emlékek is, pedig nem haragszom én senkire. Nemcsak azért, mert a “vallásom” nem engedi, hanem, mert a lelkemet nem engedem mérgezni ilyen dolgokkal.
Nos mint irtam, tudtam hogy kell még itt lenni valaminek. Hát volt is.
A sors mindenkinek megadja a jutalmat amit érdemel. Amit adsz, azt kapod vissza.
Vizsgára készült, és nem volt senki aki segítsen. A másiknak fontosabb dolga volt, mint neki amikor nekem kellett volna segítség, csak annyi hogy meghallgasson. Nos az időmből tellett, így segítettem, már ami igy, 30 km távolságból lehetséges. Levizsgázott, még pedig nagyon jó eredménnyel.
Azt hiszem a feladatomat teljesítettem. Van új autó, vannak új gépek, van új munkahely, meg van a vizsga.
Tegnap aztán rájöttem egy nagy igazságra, amit a tanítóm régóta mond már nekem.

A boldogsághoz nem kell az, hogy valaki másnak fontos legyek, a boldogság bennem lakozik.Ha szeretem önmagam, a boldogság ott van mindenhol.

Ez nem azt jelenti, hogy nem kell hogy más ne szeressen, hisz minden embernek kell a szeretet. De hogy szerethetsz mélyen mást, ha magadat nem szereted.Egy szóval, nem kell ma már hogy azt érezzem fontos vagyok neki,ma már nem számít. Ma már kiállok azért ami nekem kell. Ez nem önzőség, hisz aki ismer, aki tényleg ismer, tudja ez távol áll tőlem, de az első én vagyok és nem más igényei.

Rájöttem arra is, hogy azért gondolja, hogy körötte forog a világ…mert nem tudja önmagát szeretni, se elfogadni olyannak, amilyen. Az ember a gyarlóságaival egész és kerek. Ha szeretünk valakit, azt mindennel együtt elfogadjuk. Életemben a gyerekeimen kívül egyetlen ilyen emberrel találkoztam, aki olyannak szeret amilyen vagyok. A hibáimmal, a gyarlóságaimmal , a bennem lévő tyúkanyósággal :), és a mérhetetlen szeretettel és szeretetre vágyással együtt.Szerintem a következő életemben lehet az anyukám lesz Ő, és megtanít mindarra, amit Ő tud 🙂

És megosztok még valamit. Olvasom Schilling Péter írásait. Aki nem ismeri, számmisztikával foglalkozik. Legutóbb a karmával kapcsolatosan írt. Mindezt a számmisztikával összekapcsolva. Egyetlen emberrel kapcsolatban lehetett kérni egy ingyenes összehasonlítást. Ezt azzal az emberrel kértem, aki ma már nem az életem szerves része. Mindenben összeillettünk. De azt gondolom…nem ebben az életben.
Miután erre rádöbbentem, azóta is sokszor elolvasom az elemzést, azóta érzem a felszabadultságot.

Hogy ki kinek fontos, és mit jelent az hogy fontos? Ahányan vagyunk annyiféleképpen gondoljuk. A gond akkor van, ha egy kapcsolatban az értékrendünkben nem azonos helyen áll a másik, ha sok mindenki más megelőzi. A csarnok, a munkahely, az álbarátok és barátnők, mindenki. És lehet azt mondani, az előző munkahely tehet, arról hogy elhagytak, de ez csak kifogás, hisz sok ember dolgozik stresszes helyen, emberekkel,akiknek épp úgy lehetnek rossz napjai mint neked,vagy nekem, de ez nem azt jelenti, hogy azon kell kitölteni, azt kell bántani,aki ott van, aki szeret. Ez csak kifogás…..

Mankó

Sokaknak nem fog tetszeni ez a bejegyzés.
Mankó. Az én meglátásomban ez egy segédeszköz. Segítség ahhoz, hogy menni tudjunk. Az út, amelyen végig megyünk vele, lehet fizikai, látható út. Én arra az útra gondolok, amely nem látható. Arra az útra, amelyen járunk.
Vannak emberek, akik ezen az úton járva mindig elesnek, és ahhoz hogy innen felkeljenek, kell egy ember, mindegy ki az, mindegy hogy minden esetben más, de kell valaki akit mankóként használhat.
Vannak emberek, akik ezt a szerelem jeleként élik meg. Azt gondolják ez a szeretet jele.
Ezért eldobnak mindent,ami érték és jó volt addig, mert unalmassá vált, mert szégyellni kell azt,akit addig valamire is tartott.

De mint minden újra járni tanulás után, a mankót elrakjuk, vagy épp egy arra rászorulónak elajándékozzuk, hisz csak egy eszköz, egy segítség volt ahhoz, hogy újra járni tudjunk.
Miért gondolják egyesek, az életben ez nem így van?
Ha valaki feláll, mert összeszedte az erejét, akkor új utakat keres. Az addig használt mankót pedig lecseréli. Nem mankóra, hanem egy olyan társra, aki számára ennél több.
Ha pedig sosem szedi össze magát, akkor neki már nem mankó kell.

A sors sok ilyen helyzetet teremt. Bár igazából azt gondolom nem a sors, hanem mi magunk, hisz a félelmeinkkel , a gyengeségeinkkel nekünk önmagunknak kell szembe nézni. Igaz, nem minden ember erős ehhez.
De ha akarunk, szembe tudunk nézni vele, mankóval, vagy anélkül. De minden “mankónak” pedig szembe kell nézni azzal, hogy semmi nem tart örökké. A” mankóság “sem.
Ne tévessze senki össze a támogatást a “mankósággal”.

Egy barát, az nem csak akkor barát, ha minden jó és szép, hanem akkor is amikor az égen viharfelhők gyülekeznek.
Egy társ, nem csak akkor jó, ha szépen mennek a dolgok, hanem akkor is, mikor épp nem fut úgy a szekér mint máskor.

Egy barátság, amely igazi érzéseken alapul, az ÖRÖK.
Egy társ lecserélhető, akár mankóra is, de ez csak ideiglenes lesz. És utána eső után köpönyeg, mert az ember megbocsát, de feledni nehezen tud.

Egy olyan embernek, aki nem tud különbséget tenni……..

madarat tolláról és egyéb dolgok

A mondás szerint madarat tolláról, embert egy kicsit újragondolva ismerőseiről.
Hát van benne valami. Végig kell zongoráznom az ismerőseimet, vagy a beállításokat, mert az utóbbi időben mindenféle figura megtalál. Komolyan el kell gondolkodnom, milyen perverz világban élnek néhányan.
Nem akarok és nem szeretnék senki feje felett pálcát törni, de azt hiszem akinek vannak bizonyos igényei, vehetné a fáradságot arra, hogy mielőtt bejelölne bárkit,körbenéz előtte.
Mindenkinek lehetnek másféle igényei, ezt tiszteletben is tartom, de az utóbbi időben kissé megszaporodtak a különböző fétisekkel ellátott pasiknak nevezett egyedek.

De amiért ma irok egy olyan beszélgetés, amit szeretnék itt megosztani a hitetlenkedőkkel.
Nem rég költöztünk egy új albérletbe. Nagyon jól érezzük itt magunkat, a fiaimnak és nekem is külön szobám van. Nem jár át rajtam senki, értve itt nem a nappaliban alszom. A külön kis kuckóm pont olyan amilyennek lennie kell. Kuckó, ahol elfér az ágy, a szekrény és minden olyan dolog, ami egésszé tesz. Furcsa ez a meghatározás? Lehet.
A szomszédomban mielőtt ideköltöztünk meghalt a férj. Nem ismertem, mint ahogy a hölggyel is csak ritkán találkoztam, mégis a tőle hallottak egy olyan érzést találtak meg bennem, amire mindig is vágytam, és vágyok, ezt szeretném megtalálni én is.

A hölgy egy olyan kapcsolatról beszélt, amely irigylésre méltó, sőt meg merem kockáztatni, tanulságos is.
21 évig voltak egymás mellett egymásért. Igaz mindkettőjüknek ez a második kapcsolat volt. A hölgy özvegy, a férfi elvált. 50 éven felül voltak, mikor megismerkedtek.
Kapcsolatukat a szeretet ölelte át.Nem volt reggel, mikor ne mondták volna el, hogy szeretik egymást, és nem volt olyan este, hogy haraggal a szívükbe feküdtek volna le. Minden reggel a másiknak is adtak az erejükből egy egy ölelés által. A szabadságuk megmaradt. Tisztelték és szerették egymást annyira, hogy elengedjék a másikat a saját világába anélkül, hogy kételkedtek volna az egymás iránti bizalmukban, vagy szeretetükben.
Nem volt rivalizálás pénzügyekben, nem volt elszámoltatás.Nem volt én pénzem, te pénzed.
Szeretet volt és egymás tisztelete és megbecsülése. Egy olyan kapcsolat, amelyre a szive mélyén mindenki vágyik, akár bevallja, akár nem.

Sokszor elgondolkodom, miért kellettek a nem megfelelő kapcsolatok. Azért, mert tanulni kell ezt is. Mint a magunk szeretetét, tiszteletét.
Ma leirtam valakinek milyen is egy IGAZI NŐ. igen, csupa nagybetűvel. Mert ma már ezt is tudom.
Egy igazi nő nem kacsingat másfelé, hanem egy kapcsolatból megpróbálja kihozni a legjobbat és ha mindez nem sikerül, akkor intelligensen távozik vissza se nézve.
Egy igazi nőnek nem kell ahhoz pasi, hogy tudja milyen értékes.
Egy igazi nő tudja mit akar és a céljait el is tudja érni egyedül is.
Egy igazi nő…az nő, és ezt nem a kinézete teszi. Nem attól nő, mert modell alkata van, nem a nagy mellei teszik azzá és nem is az, hogy mutogatja magát. A kisugárzása teszi azzá, a magabiztossága, a tudat, hogy NŐ vagyok.

Lehet arc nélkül fent lenni egy közösségi oldalon. Lehet mutogatni azt, amit a természetet adott. De ettől nem lesz az NŐ.

Az egyik csoportban azt irtam, itélkezünk mások felett, pedig nem ismerjük Őket. Igen ez így van.
A fentebb leirt megállapításokat bárki is magára veszi, vagy ítélkezésnek veszi, az az Ő baja.
Mindenki annyit ér, amennyit a tettei sugároznak.
Mindenkit elfogadok olyannak amilyen. De bántani nem hagyom magam.

Változások

Sokáig nem tartottam fontosnak az írást, de az elmúlt napok eseményei nap mint nap arra kényszerítettek, üljek le a gép elé, és írjam ki magamból ami bennem feszül.
Most jött el az idő, hogy írjak. Nem azért mert olyan érzésem lenne, hogy muszáj vagy kell, hanem mert többek közt most érzek magamban erőt hozzá.
Volt időszak mikor minden fájt. Fájtak a szavak, fájtak a mások által ellenem elkövetett dolgok.
Ma már eljutottam oda, nem nézem mit mondanak, azt nézem ki mondja vagy írja. Vannak akik hitelüket vesztették, mert rájöttem a szavak mögött nincs semmi. Illetve ami van, azt Ők nem látják. Nem látják saját bizonytalanságukat és saját boldogságuk hiányát.
Mert ugyan mi is késztethet egy embert arra, hogy bántson másokat? A saját boldogtalansága, és az hogy a gondjaival és dolgaival nem tud megbirkózni.
Engem úgy ismernek, mint aki mindig talpra áll, bármi is történik. De nem látják sokan azt az utat ,amit ilyenkor bejárok.
Az utóbbi időben sok dolog történt velem és körülöttem. Ezek a dolgok nem mondhatnám, hogy felforgatták volna a világom, de volt benne jó is és rossz is. Hisz ilyen az élet. Mindenki azt gondolja, hogy ha rossz dolog történik, az csak baj. Számomra ez tanulás. Éveken keresztül küzdöttem, már- már lassan feladtam a reményt/ bár volt valaki aki ezt nem engedte, hisz ott és itt van velem mindig/ de látom a fényt az alagút végén és ez jó, nagyon jó.
A dolgokról, amik velem történtek én is tehetek, hisz naiv és hiszékeny voltam. Azt akartam, hogy szeressenek, hogy mindenáron, de legyen velem VALAKI, mindegy hogy ki.
Pont ezért nem LÁTTAM.Ma már nyitott szemmel járok, időnként van hogy felbosszantom magam, de miután pár perc múlva higgattan végig gondolom mosolygok magamon.
Aztán megtanultam, hogy a boldogságot, a szeretetet magamtól kell hogy várjam, és ha ez meg lesz, akkor más is annak fog látni, szerethetőnek, értékesnek.
Ahogy egyre jobban kezdtem magam szeretni és elfogadni, úgy tárult ki a világ.
Az emberek másként néznek rám, vannak olyanok akik közelebb kerültek hozzám, de a mai napig megválogatom ki lesz a barátom.
Párkapcsolat terén pedig nem várok semmit.
Ma úgy gondolom, minden egyes csalódás közelebb visz ahhoz, hogy ilyen téren bezárom a szívemet, de ki tudja mit hoz a jövő.
Tanítóm, azt mondta sokat haladtam előre, de még meg kell tanulnom elengedni embereket, helyzeteket. Igaza van.
De mi van ,ha maga a másik nem akar elengedni engem? Tudom, hogy mi tartja itt. A bizonytalanság, a saját bizonytalansága. Elvesztette az egyetlen embert, aki kitartott mellette jóban rosszban. De ezt már elvesztette. Mikor egy embernek, lehet az számunkra fontos, vagy csak egy ember aki áthalad az életünkön, vagy akár egy átutazó, olyan szavakat mondunk,amit később megbánunk, sosem jut eszünkbe az a tanítás, hogy minden rossz szó visszaszáll a saját fejünkre. Olyat nem mondunk,nem írunk,amit mi magunk nem hallanánk vagy olvasnánk.
Egy-egy szó fájhat, éles pengeként hatolhat a szívünkbe és a lelkünkbe, de csak akkor ha az a másik fontos volt.Mert minden szónak súlya van. Minden kimondott vagy leírt szó, fájhat. Még ha azt nézzük ki is mondta, hát ha még az illetőt szerettük is.
ÉS ha már szeretet, akit szeretünk, azt nem bántjuk. Se szóval, se tettel.Aki ezt megteszi, az nem szeret. Az utál, gyűlöl, lenéz.Én nem haragszom senkire se, próbálom úgy élni az életem, hogy bárki, aki ártott, arra nem haragszom. Végül is miért tenném. Tanultam mindenből. Egyikből azt, hogy az életembe csak azért került, hogy legyen két nagyszerű és csodálatos fiam. A másikból azt, hogy nem kell bárki. Mondjuk ezt sajnos több alkalom után sikerült.
Aztán megtanultam, hogy a tárgyak nem tesznek boldoggá, azok tárgyak,amiket majd ha eljön az idő nem viszünk magunkkal. És talán a legutolsó. Megtanultam elfogadni a másikat hibáival, gyengéivel együtt.Megtanultam a türelmet, bár itt még van mit gyakorolni. És megtanultam szeretni magam és kiállni azért, ami nekem jó.

És ez utóbbi mondatokban leírtak a legfontosabbak…….

(Nincs cím)

Ma ismét kaptam egy alapos fejmosást. Őszintén mondom rám fért. Nagyon hiányoznak a beszélgetések, de igaza van, meg kell tanulnom magamnak olyan döntéseket hozni, amelyek az enyémek.Amelyek az én érdekeimet szolgálják, amiben én vagyok a fontos…magamnak.Mindez addig nem lesz így, míg csak szavak maradnak, hogy fontos vagyok önmagamnak és szeretem magam. Mindig azt mondom,míg a szavak mögött nincsenek tettek, addig csak szavak maradnak.
Ebben az a szomorú, hogy pont én feledkeztem/feledkezem meg minderről. Ma elhatároztam, hogy igenis én leszek az első. Megfeledkeztem egy alapvető dologról. Boldogságot bármi adhat, ahhoz nem kell egy másik ember, ahhoz elég vagyok én magam is. Ma ráébresztettek, milyen is voltam pár évvel ezelőtt. Mosolyogni tudtam, élveztem az életet. Boldog voltam és ehhez nem kellett más, csak önmagam.
Olyan dolgokat tettem,amelyekben jól éreztem magam. Az évek során valahol elvesztettem magam. Hagytam, hogy azt csináljanak velem, amit akarnak. Hogy ne én legyek az első, a legfontosabb, hanem a másik. Boldogtalan lettem….

Eszembe jut Misefa. Egyedül voltam. Az első nap délelőtt, azt hittem a magány eluralkodik rajtam. Aztán volt két telefonhívásom. Az egyiknél valaki azt mondta, tudtam hogy mit érzel, felhívtalak. A másiknál azt mondta a tanító, hogy élvezd. Menj sétálni, keress egy fát, öleld meg, ülj le a tövébe, élvezd.
Attól a pillanattól kezdve, élveztem minden percet. Boldog voltam, néztem a tájat, élveztem a csendet. Élveztem a nap sugarait, a szél fuvallatát, élveztem a pillanatot, a percet, az órát, és mikor visszatértem a kastélyba, leültem egy kerti asztalhoz, és élveztem a lemenő nap melegét és simogatását.
Boldog voltam….pedig egyedül voltam…és mégsem, mert ott volt az egyetlen ember, aki mindig szeretett engem, aki elfogadott engem, a hibáimmal, a szerethetőségemmel. Ott voltam ÉN.

És erre ma döbbentem rá.
Nem parasztozott le senki, nem voltam egy név a sok közül. Nem voltam szemét,mocsok alak. Nem éreztem azt, hogy másodlagos “dolog”vagyok.Hogy nem érek semmit se,hogy csak akkor kellettem amikor nem volt más, és csak hétköznap.
Mindennap, hétfőtől vasárnapig, elsejétől harmincadikáig, vagy harmincegyedikéig, ünnepnap, hétköznap és hétvégén. Minden évben január 1-től december 31 éjfélig. Mindig és mindenkor szeretett és szeret engem , úgy ahogy vagyok, azért aki vagyok. Az egyetlen ember,aki sosem hagyott cserben. Mindig és mindenkor ott volt.Akire támaszkodhattam.Akinek akkor is kellettem, amikor cserben hagytam, mikor nem szerettem,mégsem hagyott el sohasem.
ÉN MAGAM.

És erre ma döbbentem rá.

Köszönöm Neked az újabb fejmosást, megérdemeltem. Szeretlek, és megsértődhet bárki, de Te több vagy mint a testvéreim, sokkal de sokkal több. Hálát adok az égnek, hogy vagy nekem. Szeretlek tanítóm.

álmok…

“Aminek meg kell történnie, az megtörténik. … Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. … Akinek észre kell vennie, az észrevesz. … Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed. … Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. … Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. … Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve. … Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod. …A legfontosabb, hogy nyitott legyél. … Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. … Mindig ott vagy, ahol dolgod van. … És mindig azokkal, akikkel dolgod van. … Lehet,hogy gyönyörű lesz, lehet hogy fájni fog, de ez az életed. … És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled. ..”

A fenti sorokat ma olvastam, de úgy tünik nem először.
Igen, aminek meg kell történnie az megtörténik. Hiába is ellenkezem, hiába nem értem, hiába is próbálkozom feltartóztatni.Azt hogy akivel találkoznom kell…oly régóta várok rá. Minden pillanatban. De azt hiszem a sors nem most akarja. Pedig várok. Még akkor is, ha már megszoktam egyedül élni, és ez akkor is igaz, ha ma még a gyermekeim is velem élnek. A gyermekeim, akik számomra mindig azok maradnak, még ha az idő oly gyorsan elrepül..
Elnézem a körülöttem lévőket. Kapcsolatban élnek, hosszú évek óta. Időnként irigylem őket, hisz van aki törődik velük. Aztán rájövök nekem pont azt kell megtanulnom, hogy egyedül is jó. Volt idő,mikor mindent megtettem és elviseltem csak azért , hogy legyen mellettem valaki. Valaki, bárki és mindenáron.
Ma már ez nem igy van és lehet nem látom a fától az erdőt, de valahol az úton elveszett a hitem. A hitem abban, hogy valaha is elém lép valaki akitől megkapom azt, amit mindig is szerettem volna.
Aztán rájöttem, ezt első sorban magamtól kapom meg.Mind addig míg saját magam nem jutok el a felismerésig, esélyem sincs. Ma már nincs erőm, se energiám ismerkedni. Bele fáradtam abba, hogy egy álarcot mutassak, olyat amilyet elvárnak. Én, én vagyok. Belefáradtam a felesleges körök futásába, belefáradtam, hogy olyan kihivásokkal nézzek szembe, amelyeket méltóságomon alulinak találok. Nem ismerkedek, inkább maradok egyedül.
Az utóbbi időben email formájában, kapok mindenféle jelölést. Megnéztek, csak azt nem veszi észre senki, mi a valóság. Megnéznek egy képet, kedvenc lett, holott senki nem ismeri a valót.
Az internetes ismerkedés számomra olyan dolgokat hoz fel, amelyeket inkább felejteni kellene. Igaz, ezek is jók voltak arra, hogy tanuljak. Mint minden más, ami az életemben történt.
Azt igérték a csillagok, ez az év sikeres lesz. Megtalálom azt, aki kell nekem és fordítva. De addig sok minden áll még előttem. Ha nem igy lesz, akkor sem ér csalódás.
Mint ahogy, akkor sem ért, mikor többszöri próbálkozás után sem kaptam választ a kérdésemre, rájöttem a válasz bennem van, a dolgot nekem kell megoldanom.
A válasz amely ott van, olyan nehéz elhinni. Nem tudom bízhatok-e a megérzéseimben, a belsőmben. Pedig ott van, de harcolok, mert nem szeretnék újra fájdalmat, halogatom, pedig lassan eljön az idő, amikor dönteni kell. Az idő könyörtelen, de nem panaszkodom, hisz “aminek meg kell történnie, az meg fog történni…….