Változások

Sokáig nem tartottam fontosnak az írást, de az elmúlt napok eseményei nap mint nap arra kényszerítettek, üljek le a gép elé, és írjam ki magamból ami bennem feszül.
Most jött el az idő, hogy írjak. Nem azért mert olyan érzésem lenne, hogy muszáj vagy kell, hanem mert többek közt most érzek magamban erőt hozzá.
Volt időszak mikor minden fájt. Fájtak a szavak, fájtak a mások által ellenem elkövetett dolgok.
Ma már eljutottam oda, nem nézem mit mondanak, azt nézem ki mondja vagy írja. Vannak akik hitelüket vesztették, mert rájöttem a szavak mögött nincs semmi. Illetve ami van, azt Ők nem látják. Nem látják saját bizonytalanságukat és saját boldogságuk hiányát.
Mert ugyan mi is késztethet egy embert arra, hogy bántson másokat? A saját boldogtalansága, és az hogy a gondjaival és dolgaival nem tud megbirkózni.
Engem úgy ismernek, mint aki mindig talpra áll, bármi is történik. De nem látják sokan azt az utat ,amit ilyenkor bejárok.
Az utóbbi időben sok dolog történt velem és körülöttem. Ezek a dolgok nem mondhatnám, hogy felforgatták volna a világom, de volt benne jó is és rossz is. Hisz ilyen az élet. Mindenki azt gondolja, hogy ha rossz dolog történik, az csak baj. Számomra ez tanulás. Éveken keresztül küzdöttem, már- már lassan feladtam a reményt/ bár volt valaki aki ezt nem engedte, hisz ott és itt van velem mindig/ de látom a fényt az alagút végén és ez jó, nagyon jó.
A dolgokról, amik velem történtek én is tehetek, hisz naiv és hiszékeny voltam. Azt akartam, hogy szeressenek, hogy mindenáron, de legyen velem VALAKI, mindegy hogy ki.
Pont ezért nem LÁTTAM.Ma már nyitott szemmel járok, időnként van hogy felbosszantom magam, de miután pár perc múlva higgattan végig gondolom mosolygok magamon.
Aztán megtanultam, hogy a boldogságot, a szeretetet magamtól kell hogy várjam, és ha ez meg lesz, akkor más is annak fog látni, szerethetőnek, értékesnek.
Ahogy egyre jobban kezdtem magam szeretni és elfogadni, úgy tárult ki a világ.
Az emberek másként néznek rám, vannak olyanok akik közelebb kerültek hozzám, de a mai napig megválogatom ki lesz a barátom.
Párkapcsolat terén pedig nem várok semmit.
Ma úgy gondolom, minden egyes csalódás közelebb visz ahhoz, hogy ilyen téren bezárom a szívemet, de ki tudja mit hoz a jövő.
Tanítóm, azt mondta sokat haladtam előre, de még meg kell tanulnom elengedni embereket, helyzeteket. Igaza van.
De mi van ,ha maga a másik nem akar elengedni engem? Tudom, hogy mi tartja itt. A bizonytalanság, a saját bizonytalansága. Elvesztette az egyetlen embert, aki kitartott mellette jóban rosszban. De ezt már elvesztette. Mikor egy embernek, lehet az számunkra fontos, vagy csak egy ember aki áthalad az életünkön, vagy akár egy átutazó, olyan szavakat mondunk,amit később megbánunk, sosem jut eszünkbe az a tanítás, hogy minden rossz szó visszaszáll a saját fejünkre. Olyat nem mondunk,nem írunk,amit mi magunk nem hallanánk vagy olvasnánk.
Egy-egy szó fájhat, éles pengeként hatolhat a szívünkbe és a lelkünkbe, de csak akkor ha az a másik fontos volt.Mert minden szónak súlya van. Minden kimondott vagy leírt szó, fájhat. Még ha azt nézzük ki is mondta, hát ha még az illetőt szerettük is.
ÉS ha már szeretet, akit szeretünk, azt nem bántjuk. Se szóval, se tettel.Aki ezt megteszi, az nem szeret. Az utál, gyűlöl, lenéz.Én nem haragszom senkire se, próbálom úgy élni az életem, hogy bárki, aki ártott, arra nem haragszom. Végül is miért tenném. Tanultam mindenből. Egyikből azt, hogy az életembe csak azért került, hogy legyen két nagyszerű és csodálatos fiam. A másikból azt, hogy nem kell bárki. Mondjuk ezt sajnos több alkalom után sikerült.
Aztán megtanultam, hogy a tárgyak nem tesznek boldoggá, azok tárgyak,amiket majd ha eljön az idő nem viszünk magunkkal. És talán a legutolsó. Megtanultam elfogadni a másikat hibáival, gyengéivel együtt.Megtanultam a türelmet, bár itt még van mit gyakorolni. És megtanultam szeretni magam és kiállni azért, ami nekem jó.

És ez utóbbi mondatokban leírtak a legfontosabbak…….

(Nincs cím)

Ma ismét kaptam egy alapos fejmosást. Őszintén mondom rám fért. Nagyon hiányoznak a beszélgetések, de igaza van, meg kell tanulnom magamnak olyan döntéseket hozni, amelyek az enyémek.Amelyek az én érdekeimet szolgálják, amiben én vagyok a fontos…magamnak.Mindez addig nem lesz így, míg csak szavak maradnak, hogy fontos vagyok önmagamnak és szeretem magam. Mindig azt mondom,míg a szavak mögött nincsenek tettek, addig csak szavak maradnak.
Ebben az a szomorú, hogy pont én feledkeztem/feledkezem meg minderről. Ma elhatároztam, hogy igenis én leszek az első. Megfeledkeztem egy alapvető dologról. Boldogságot bármi adhat, ahhoz nem kell egy másik ember, ahhoz elég vagyok én magam is. Ma ráébresztettek, milyen is voltam pár évvel ezelőtt. Mosolyogni tudtam, élveztem az életet. Boldog voltam és ehhez nem kellett más, csak önmagam.
Olyan dolgokat tettem,amelyekben jól éreztem magam. Az évek során valahol elvesztettem magam. Hagytam, hogy azt csináljanak velem, amit akarnak. Hogy ne én legyek az első, a legfontosabb, hanem a másik. Boldogtalan lettem….

Eszembe jut Misefa. Egyedül voltam. Az első nap délelőtt, azt hittem a magány eluralkodik rajtam. Aztán volt két telefonhívásom. Az egyiknél valaki azt mondta, tudtam hogy mit érzel, felhívtalak. A másiknál azt mondta a tanító, hogy élvezd. Menj sétálni, keress egy fát, öleld meg, ülj le a tövébe, élvezd.
Attól a pillanattól kezdve, élveztem minden percet. Boldog voltam, néztem a tájat, élveztem a csendet. Élveztem a nap sugarait, a szél fuvallatát, élveztem a pillanatot, a percet, az órát, és mikor visszatértem a kastélyba, leültem egy kerti asztalhoz, és élveztem a lemenő nap melegét és simogatását.
Boldog voltam….pedig egyedül voltam…és mégsem, mert ott volt az egyetlen ember, aki mindig szeretett engem, aki elfogadott engem, a hibáimmal, a szerethetőségemmel. Ott voltam ÉN.

És erre ma döbbentem rá.
Nem parasztozott le senki, nem voltam egy név a sok közül. Nem voltam szemét,mocsok alak. Nem éreztem azt, hogy másodlagos “dolog”vagyok.Hogy nem érek semmit se,hogy csak akkor kellettem amikor nem volt más, és csak hétköznap.
Mindennap, hétfőtől vasárnapig, elsejétől harmincadikáig, vagy harmincegyedikéig, ünnepnap, hétköznap és hétvégén. Minden évben január 1-től december 31 éjfélig. Mindig és mindenkor szeretett és szeret engem , úgy ahogy vagyok, azért aki vagyok. Az egyetlen ember,aki sosem hagyott cserben. Mindig és mindenkor ott volt.Akire támaszkodhattam.Akinek akkor is kellettem, amikor cserben hagytam, mikor nem szerettem,mégsem hagyott el sohasem.
ÉN MAGAM.

És erre ma döbbentem rá.

Köszönöm Neked az újabb fejmosást, megérdemeltem. Szeretlek, és megsértődhet bárki, de Te több vagy mint a testvéreim, sokkal de sokkal több. Hálát adok az égnek, hogy vagy nekem. Szeretlek tanítóm.

álmok…

“Aminek meg kell történnie, az megtörténik. … Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. … Akinek észre kell vennie, az észrevesz. … Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed. … Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. … Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. … Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve. … Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod. …A legfontosabb, hogy nyitott legyél. … Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. … Mindig ott vagy, ahol dolgod van. … És mindig azokkal, akikkel dolgod van. … Lehet,hogy gyönyörű lesz, lehet hogy fájni fog, de ez az életed. … És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled. ..”

A fenti sorokat ma olvastam, de úgy tünik nem először.
Igen, aminek meg kell történnie az megtörténik. Hiába is ellenkezem, hiába nem értem, hiába is próbálkozom feltartóztatni.Azt hogy akivel találkoznom kell…oly régóta várok rá. Minden pillanatban. De azt hiszem a sors nem most akarja. Pedig várok. Még akkor is, ha már megszoktam egyedül élni, és ez akkor is igaz, ha ma még a gyermekeim is velem élnek. A gyermekeim, akik számomra mindig azok maradnak, még ha az idő oly gyorsan elrepül..
Elnézem a körülöttem lévőket. Kapcsolatban élnek, hosszú évek óta. Időnként irigylem őket, hisz van aki törődik velük. Aztán rájövök nekem pont azt kell megtanulnom, hogy egyedül is jó. Volt idő,mikor mindent megtettem és elviseltem csak azért , hogy legyen mellettem valaki. Valaki, bárki és mindenáron.
Ma már ez nem igy van és lehet nem látom a fától az erdőt, de valahol az úton elveszett a hitem. A hitem abban, hogy valaha is elém lép valaki akitől megkapom azt, amit mindig is szerettem volna.
Aztán rájöttem, ezt első sorban magamtól kapom meg.Mind addig míg saját magam nem jutok el a felismerésig, esélyem sincs. Ma már nincs erőm, se energiám ismerkedni. Bele fáradtam abba, hogy egy álarcot mutassak, olyat amilyet elvárnak. Én, én vagyok. Belefáradtam a felesleges körök futásába, belefáradtam, hogy olyan kihivásokkal nézzek szembe, amelyeket méltóságomon alulinak találok. Nem ismerkedek, inkább maradok egyedül.
Az utóbbi időben email formájában, kapok mindenféle jelölést. Megnéztek, csak azt nem veszi észre senki, mi a valóság. Megnéznek egy képet, kedvenc lett, holott senki nem ismeri a valót.
Az internetes ismerkedés számomra olyan dolgokat hoz fel, amelyeket inkább felejteni kellene. Igaz, ezek is jók voltak arra, hogy tanuljak. Mint minden más, ami az életemben történt.
Azt igérték a csillagok, ez az év sikeres lesz. Megtalálom azt, aki kell nekem és fordítva. De addig sok minden áll még előttem. Ha nem igy lesz, akkor sem ér csalódás.
Mint ahogy, akkor sem ért, mikor többszöri próbálkozás után sem kaptam választ a kérdésemre, rájöttem a válasz bennem van, a dolgot nekem kell megoldanom.
A válasz amely ott van, olyan nehéz elhinni. Nem tudom bízhatok-e a megérzéseimben, a belsőmben. Pedig ott van, de harcolok, mert nem szeretnék újra fájdalmat, halogatom, pedig lassan eljön az idő, amikor dönteni kell. Az idő könyörtelen, de nem panaszkodom, hisz “aminek meg kell történnie, az meg fog történni…….

Fontos vagy? vagy esetleg csak elviselnek

A fenti mondat elég sokáig lüktetett a fejemben.
Az ember igen vágyik arra hogy valakinek az életében fontos legyen. Ha pedig ez a valaki az, akit szeret, akkor ez pont az, ami boldoggá tesz.
Sokáig vágytam erre én is. Sok ember/pasi mondta már, aztán mikor ezt bizonyítani is kellett volna, rájöttem ez csak addig igaz, míg hasznot hozok.
Igen hasznot. Ez lehet anyagi, lehet más. Ez lehet az önbecsülés támogatása, lehet a pótanyaság. Mindez csak addig élt bennük, míg rá nem jöttem nekem ez nem elég.
Rájöttem, az hogy fontos vagyok ezt először is magamnak kell bizonyítanom. Igen magamnak, még pedig azzal, hogy az én vágyaim, álmaim, és önmagam legyen fontos. Ha mindez nincs meg,akkor hogy is várhatom el mástól, hogy fontos legyek.
Valamelyik nap irtam egy oldalnak. Videó üzenetben válaszolt az oldal tulajdonosa, egy kérdés-egy válasz.
A válaszok este jöttek. Oly sokan tették fel azt a kérdést,amit én is. Igaz nem pont úgy, de a lényeg ugyan az volt.
Mire az én kérdésemre került sor, már a lelkemben tudtam a választ. Igen lesz, de először nekem kell magamba nézni, mert igen is megérdemlem, hogy valaki úgy szeressen amilyen vagyok, úgy fogadjon el. De először nekem kell megtenni ezt a lépést.
Hoztam egy döntést a héten. Fájdalmas volt, de tovább már nem hagyhattam a dolgokat így.
Azt vettem észre, hogy ha velem kapcsolatban történik valami, az nem igazán érdekelte a másikat.
Amikor a beszélgetésnek vége lett, mert mint lelkiszemetesláda betöltöttem az aznapra szóló megfelelést, rájöttem, hogy volt egy mondata,ami ott lüktetett a fejemben. Szeretnek, de az én gondjaim eltörpülnek.
Nos rájöttem, az én dolgaim is eltörpülnek mellette és az Ő világában. Amig van aki meghallgatja, addig minden jó. Addig elérhető, addig nincs pihenek és addig , de csak addig ir.
Abban a pillanatban, amikor nincs szükség minderre, akkor nem elérhető, pihen, eltűnik.
Rájöttem, szeretem magam annyira, hogy mindezt ne hagyjam. Szeretem magamat annyira, hogy tudjam megérdemlem azt, hogy eljöjjön az, akinek nem csak lelkiszemetesládája legyek, akit nem lehet eltéríteni egy “semmivel” attól, hogy érdekelje mi történt, aki átlát a “semmin”, mert érzi, hogy igen van “valami”. Aki társ, akinek nem csak önmaga létezik, hanem a másik is.
Lehet sokat akarok egyesek szerint, de szerintem nem. Lehet, hogy ez az ember,aki nekem teremtetett egy másik dimenzióban fog elém toppanni, de van időm.
Oly sokszor olvasom, hogy olyan dolgokkal, emberekkel vegyük körbe magunkat, akik boldoggá tesznek.
Volt egy mondatom,ami szerintem kicsapta a biztosítékot nála. Nem vagy a barátom, mert te sehol nem vagy amikor nekem van gondom. Igen, minden szót komolyan gondoltam, mert amikor nagy betükkel irtam BAJ van, inkább eltünt és egyetlen ember volt aki azonnal irt. Hát ennyit a “fontos vagy”-ról.

Barát….ez egy olyan szó,amiről sok embernek furcsa elképzelései vannak. Sokan az ismerősőket is barátnak hivja, a haverokat, a hamis nőket. Igen igy, hamis nők.Nem irhatom hogy barátnő, mert egy barátnő egy férfi számára más mint egy nőnek.Ezért irtam hamis nőnek,mert ezek csak azért vannak, hogy bebizonyítsák, hogy milyen sokat érnek attól, hogy bizonyos pasik “értékelik” őket.
Bárki is olvassa ezeket a sorokat, van egy mondás:

Akinek nem inge…..

Én értékes vagyok, elsősorban magamnak és nem akarok megfelelni olyanoknak, akik nem az igazit akarják, hanem beérik az utánzattal is 🙂

érzelmi zűrzavar

Napok óta lavirozok az érzelmeim közt.
Igazából a zűrzavar tetőfokán érzem magam. A tetőfok párnapja kezdődött azzal. hogy betámadtak. Igaz ez nem az első eset volt. Lassan már az lesz a csoda, ha nem igy van. Mégis az esett a legrosszabbul, hogy ebben bent volt az is, aki miatt már egyszer jártam így, mégis próbáltam elfelejteni.

A könnyek, főleg a krokodil könnyek csak azokat tudják befolyásolni, akik alig várják, hogy megtámadhassanak. Igazi “dezsavú” érzésem volt. Pont ezek a krokodilkönnyek voltak azok, amelyek pár éve odáig vezettek, hogy magamra maradtam, senki nem védett meg. Inkább jobb volt a homokba dugni mindenkinek a fejét, mint kiállni mellettem. Ez azokra vonatkozik, akik ott és akkor hallgattak. Mert az ájulási nagyjelenet addig tartott, míg az illető le nem ért a dohányzóba, és nagyon büszke volt a tettére, hogy jól “benyalta” magát annak, aki azt hiszi van hatalma.
Sok ember kivetkőzik magából, ha egy kis hatalmat kap. Ilyenkor azt hiszi a bosszúja elér mindenkit. De ez nem így van, a hatalom amelyre oly büszke, olyan csekély, hogy igazából fel sem tudja fogni.

Nos eltértem a tárgytól.
Szóval betámadtak. Az illető aki krokodil könnyeket ejtett, és azok akik ebben még támogatták is, saját hazugságuk áldozatai lettek. Az érdekes az, hogy a támogatók, az illetőt a háta mögött elmondják pont annak, ami. Nos nem törtök pálcát senki fölött, mindenki maga felel a tetteiért, de az egészben az érdekes az, hogy van aki nem érti, miért kap olyan viselkedést amit. Mehetnék én is krokodil könnyekkel, hisz sírhatnék, de minek? Kinevetnének, ezt az örömet nem szerzem meg senkinek se.

Aztán miután mindez megtörtént, az akinek csak és kizárólag akkor vagyok fontos ha gondja van, ha nincs aki meghallgassa, akinek leirhatná gondjait, sehol nincs!
Aztán mikor kikapcsolja a telefont, mert pihen, megkérdezi felhúztam e magam? Nem, á dehogy!!!
Olyan szavak tódulnak a számra, amilyeneket nem szoktam használni.
Elegem van, hogy hülyének néznek.
Elegem van, hogy mindig kifogásokat talál, szombaton, mikor nem kell dolgoznia szabin van, ha pihen kikapcsolja a telefont, amikor kellene sok a munka, alszik stb. Igen dühös vagyok!! Megtehetem, nekem is vannak érzéseim!
Aztán lehet engem utálni, ja ezt nem, hisz ezen már túl vagyunk.:)
Mindenre és mindenki másra rá lehet érni. Minden hova el lehet menni, és akkor azt hiszi jönnek az angyal fejecskék és én, mint egy kis bakfis, hanyatt esek. 🙂
Komolyan, érett pasinak tartott valaki, ezt mégis miből gondolja?
Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy egy pasi más nyelven ért. Komolyan, ezerféle nyelvet próbáltam. Kitartottam, mikor más már feladta volna. A végtelenségig türelmes voltam és igen ma is az vagyok. Csak annyiban változtam, hogy ma már nem fogom elnézni senkinek se ha keresztül akar gázolni rajtam, ha hülyére próbálnak venni.
A barátnőmnek igaza van abban, hogy hasonló esetben a saját gyerekeimet, már elküldtem volna meleg éghajlatra.
Mégis megpróbálok EMBER maradni, pedig csak egy név vagyok a messengerből, akire mondhat bármit, igazából ettől nem leszek se jobb, se rosszabb.
Az hogy milyen vagyok, azt nem a lájkok tömege adja, nem az hányan köszöntöttek meg a szülinapomon, mert ugye csak azoknak jut eszébe, akiknek számítok, akik fontosak, mert nem publikus a születésnapom. Lehet, engem csak 10-12 ember köszöntött meg, és nem 60-70 ember, de Ők legalább tudják maguktól is, illetve van aki figyel rám.

Elnézést, ez most nem a megszokott blog beírás, de muszáj volt kiírnom. Kellett a lelkemnek, és kellett az, hogy ne a rossz farkas emésszen fel, hanem maradjon bennem a jó, a szeretet.
Köszönöm a barátaimnak a szeretetük, köszönöm a gyerekeimnek hogy velem és mellettem vannak jóban-rosszban, mint a legjobb barátnőm is…..

Indián bölcsesség, amelyben sok az igazság

Úgy érzem üres vagyok. Nincs bennem semmi, se érzelem, se semmi olyan,ami előrébb vinne.
Napok óta küzdök. Küzdök magammal, a bennem dúló gondolatokkal.
Hogy hogyan jön ide az indián bölcsesség? Ma olvastam egyet. Igaz régóta kering a neten, de ma valahogy másként érintett.

” Egy öreg indián egyszer ezt mondta az unokájának:
-Fiam, mindenki lelkében két farkas harcol. Az egyik farkas gonosz.Ő a düh, az irigység, a rosszindulat, a hazugság.A másik farkas jó. Ő a szeretet, az öröm, a béke, kedvesség és igazság.
A fiú elgondolkodott és megkérdezte:
-Nagyapa, és melyik farkas az erősebb?
Az öreg azt felelte:
– Az amelyiket eteted.”

A bennem kavargó érzelmek hol egyik, hol a másik oldalra vinnének.
Olyannak érzem magam, mint aki harcol önmagával. De minden egyes pillanatban tudom, hogy szeretem magam annyira, hogy legyőzzem a gonosz farkast.
Sokszor olyan szívesen elmondanám, amit akkor és ott érzek. De mindig visszatart, hogy nem bántok meg senkit se.
A lelki békém annál sokkal többet jelent,és az, hogy a tükörbe tudjak nézni és önmagammal elégedett tudjak lenni.
Olyan dolgokat találtak a fejemhez vágni, amit nagyon nehezen emésztek meg. Nem haragszom, hisz ezzel csak a gonosz farkast támogatnám. Nem vagyok dühös,nem érzem azt, hogy bosszúvágyam lenne. De azt érzem hogy a lelkemben üresség van.
Olvastam, hogy a szeretetet táplálni kell, adni másnak, hisz Ő pont attól telítődik meg,amit kap. Ha nincs akitől kapjunk, elfogy és nem lesz mit adni.
Ezzel nem azt mondom, vagy írom, hogy nincs akitől kaphatnék. Van, hála az égnek. Vannak gyermekeim és van egy csodálatos BARÁT, igen így nagy betűvel, akivel hiányoznak a hosszú beszélgetések. Hiányzik a napi útmutatás. Sokat tanultam és tanulok Tőle. Ő az az ember,aki ha nem lenne, talán sok sok évnek kellett volna eltelnie, hogy olyan utat tudjak bejárni, amit már bejártam. Ő az aki több a testvéreimnél, még akkor is, ha ez nekik nem igazán tetszik.Ő az az ember, aki több a vérségi kapcsolatnál.Van egy másik barát, Ő olyan mint egy, és bocsáss meg, egy játékmaci, olyan akit ölelünk ha szeretünk és akkor is ha sírunk, mert kell.
De van valaki,akiről azt hittem jobban ismerem, mint bárki más. Hogy Ő pont nem olyan, akikkel találkoztam. De a vágy, hogy ilyen legyen, csak vágyálom maradt. Senki olyan nincs akinek pont egy olyan ember kellene mint én. Senki. Vagy csak nem ebben az életben. Még mielőtt bárki azt hinné, sajnálom magamat, nem így van. A dolgokat úgy kell elfogadni, ahogy vannak. Mint ahogy véletlenek sincsenek. A dolgok pont azért történnek, mert meg kell történnie. Lehet most még nem látom, miért, lehet hogy most azt érzem, hogy megint pont én. De tudom, hogy mindennek oka van. Azt is, hogy ezek a történések megerősítenek. És bármi is lesz, az csak a javamat fogja szolgálni. A dolgoknak pont így és pont akkor kellett történnie. Az emberek sem véletlenül pont akkor és úgy kerültek az utamba. Vannak akik csak átutazók, vannak akik maradnak végleg. Vannak akiknek tartozunk és vannak akik nekünk tartoznak.

Azt hiszem én is kiveszem a szabadságomat. Ez a szabadság nem egy-két napra szól.
És ha már szabadság, fejezzük be a mai blogot egy plátói kérdéssel. Ki és hogyan határozza meg, mit,mikor és hogyan tehetsz meg? Ki korlátozhat Téged? Ha korlátoz, miért engeded?
A szabadság az enyém, ha a madár alatt letörik egy ág, a madár nem leesik, hanem magasba emelkedik.
És aki még nem ismeri röviden egy kis mese.
Volt egyszer egy ember. Találkozott egy csodálatos madárral. Beleszeretett. A madár mindennap eljött, énekelt neki és szerette. De mindennap elrepült. másnap újra eljött. Ez így ment nap mint nap.A ember nem tudta hová megy és féltékeny volt. Mikor egyszer jött a madár, megfogta és kalitkába tette. Mindent megadott neki, mégis a madár napról napra betegebb lett. Már nem énekelt, már nem tudott szeretni. Egy szép napon a madár lelke elköltözött. Az ember siratta a madarat. Egy éjszaka megjelent álmában. Megkérdezte a madarat, miért hagytál el, miért pusztultál el, hisz szerettelek. A madár ezt válaszolta: Szerettelek én is, mindennap eljöttem hozzád, mert boldog voltam Veled, de Te kalitkába zártál, megfosztottál a szabadságomtól.Pedig senki mást nem szerettem.
A mesebeli ember lehet akár Nő,akár Férfi. A mese lényegén nem változtat.

Gondolat, Bálint-nap?

Egyszer azt irtam, akinek fontos vagy megkeres, akinek nem hát az azt mond amit akar.
A szavak oly gyorsan elszállnak ,mint ahogy a nap felszívja a harmatcseppeket nyáron egy hűs éjszaka után.
A tetteink azok, amelyek meghatároznak minket. A tetteink, amelyekkel bizonyítjuk, hogy azt amit közvetítünk másfelé, azokat komolyan is gondoljuk.

Az elmúlt napokban újra rájöttem a bejegyzésben lévő első mondat milyen igaz.
Lassan az már minden hetes lesz, hogy van aki eltűnik, aztán mintha mi sem történt volna hétfőn előkerül és próbálja elhitetni mennyire is hiányoztál, mindazok ellenére hogy pont ő tűnt el. Ilyenkor aztán van az értetlenség, ha nem reagálsz, sőt jön a sértődés, főleg ha az illető mindezt visszakapja. Nem azért mert bosszúra vágysz, ez messze távol áll tőlem, hanem mert oly sokszor eljátszotta ezt, hogy kissé unalmas.
Nos rájöttem a legjobb mindezeken túl tenni magamat és annak megfelelően reagálni a dolgokra, amennyit érnek.
Mindez annak az apropóján jött elő bennem, hogy már most elkezdődött az új kapcsolati ünnepi őrület, Bálint-nap. Az egész face és minden hasonló oldal tele lesz az úgy szeretlek, majd megeszlek stílusú ömlengésekkel, holott az a szeretet amelyet érzünk, igazából nem attól lesz tökéletes, hogy az ilyen és hasonló oldalakon osztják meg bizonyos emberek. Az dicsekszik azzal amit kapott, akinek valószínű ez az egyetlen nap amikor megemlékeznek róluk, de az is lehet, hogy ezen képek mögött igazából semmi sincs.
Számomra ez az ünnep, nem ünnep. nem azért mert nincs senkim, hanem azért mert hitem szerint a párunkat az év 365-366 napján kell szeretni, mellette lenni, támogatni és viszont.
Érdekes, hogy a közeli barátaim nem hirdetik, milyen nagyon szeretik és viszont szeretik Őket. A napi beszélgetések során épp elég a szemükbe nézni, és látni a nyugalmat, a békességet,a szeretetet, a megbecsülést amit kapnak, még akkor is , ha épp rossz passzban van vagy az egyik, vagy a másik. Az igaz szeretet során elviseljük párunk gyengeségeit és viszont.
Olyan soha nincs hogy minden rendben lenne, ez csak a közösségi oldalakon fordul elő, hisz ott mindenki sztárnak képzeli magát, akinek gondjai vannak önmagával.

Szóval Bálint-napi őrület kezdődik újra. Ez a nap akkor lenne az igazi, ha tényleg szívből jönne minden. De azt hiszem ha egyes emberek fejébe láthatnánk, nem biztos, hogy ilyen nagy jelentősége lenne.
Számomra ez pont olyan mint a karácsony. Ott is ünnepeljük a szeretet ünnepét, ezen a két napon, aztán egy évig senki felé sem nézünk, hiába jött össze a család. A Bálint-nap is ilyen. Ha szeretünk azt egész évben tesszük, nem csak egy-egy ilyen napon. Akkor még nem említettem, hogy sokan ezt a napot megtartják, de a máskor a másik születésnapját, vagy névnapját sem tudják.

Lehet hogy ez most egy negatív hozzáállás, de azt hiszem épp elég pozitívan tudom nézni az életemet ahhoz, hogy ennyi beleférjen.

De hogy ne így fejezzem be:

“Ha a szívemmel láttalak meg, akkor nagyon messze láttam benned és nagyon magasra. Olyasmit vettem észre, amin nem fogott az évek múlása. Ugye tudod, hogy csak így lehet tartós egy párkapcsolat? Ha a szívünkkel látjuk egymást. Nem elég, hogy “szeretlek”. Minden szememmel tudtalak szeretni. Az érzéseimmel, érzékeimmel és az eszemmel is. Nem elég. Az is kell, hogy SZERESSELEK. Így, nagybetűvel. Ritka manapság. Nagyon ritka.” /Müller Péter/

egy fejezet…volt egyszer egy varázsló és egyebek

Születésnap. Ez egy ünnep,amikor az éveink számát ünnepeljük.Ünnepelhetjük kulturáltan , ünnepelhetjük barátaink/családunk körében,de ünnepelhetjük úgy is, mint önmagunk imádatát.
Ugye furcsa ez utóbbi kifejezés.
Sajnos másként nem tudom megfogalmazni azt az érzést, amikor egy szülinap megünneplése kifordítja magából az ünnepeltet. Amikor a köszöntők, nem arról szólnak, hogy megemlékeznek rólunk, hanem azt,milyen sok rajongónk van.

Hamarosan betöltöm az 52 évemet. Furcsa ezt így elolvasni és leírni, mert nem érzem annyinak magam. Talán az is furcsa, hogy nőként vállalom a koromat. Időnként elgondolkodom mit hoz a jövő. Rájövök, csak jót. Lehet elveszítek valakit, aki fontos volt az életemben, de helyette a hitem szerint jobb áll az ajtóm előtt. Az emberek elvesztését nem veszem tragédiának, hisz mindenki aki az utunkba kerül valamilyen tanitást hordoz magában. Ma olvastam, hogy ha már a másik nem tud tanítani, ha nem akarja a tanítást magába fogadni, akkor el kell hogy engedjük egymás kezét. Az enyémet igy visszagondolva, egyetlen párkapcsolatomban sem fogták. Még mielőtt bárki félreértené, nem sajnálom magam. SŐT. Megtanultam értékelni a magam erejét, megtanultam értékelni az igaz barátokat, megtanultam értékelni az őszinte szavakat, amelyek lehet hogy első pillanatban bántók, de ha elgondolkodom, mindig a javamat akarta az, aki kimondta.

A múlt heti egyik szülinap után megkaptam, hogy mit szólnék, ha az én barátaimat bántanák. BARÁTAIMAT. Miért irtam nagy betűvel? Mert ŐK a BARÁTAIM, nem az ismerőseim.Van aki nem tud a kettő közt különbséget tenni.Barát az,aki ott van akkor is,ha nem fut a szekér, amikor fogni kell a kezem, amikor elég csak ha meghallgat. Az akire számíthatók. Az IGAZ BARÁT több mint a rokonaink. Náluk csak a gyermekeink, unokáink többek.A haver, az ismerős, hol van,amikor kell valami? Sehol, mert az a fajta kapcsolat felszínes, semmitmondó! Mindezt csak azért irom így,mert akitől e megfogalmazást, kritikát kaptam,úgy érezte egy “barátját” bántom. A kritika amelyet megfogalmaztam, az nem róla, az ismerősről szólt, hanem arról, akiről azt hittem úgy fogad el, és úgy szeret ahogy vagyok. Nos az elmúlt egy hétben rájöttem, ez nem így van. Ő pont olyan ember,akinek nem tetszik, hogy saját egyéniségem és gondolataim vannak. Ez addig jó, míg okos vagyok, míg segítek. Tudjátok a gond nem ott van,hogy segítünk másoknak, én mondjuk pont ilyen hülye vagyok, hisz tudom sokszor milyen nagy szükség van akár egy jó szóra is, hanem amikor azt érzed kihasználnak és használnak.
Sokszor írtam már, nekem nem a szép szavak kellenek, hanem a tettek. Nem kell nekem lehozni a csillagokat, azok pont ott vannak jó helyen ahol vannak. Nem kell királyfi fehér lovon, mert ma már királyfi nincs, fehér ló még csak csak akad.
De igenis kell a tett, kell hogy azt érezzem, hogy számítok, és ez nem úgy hogy elmondja igen számítasz, igen fontos vagy.

Mire gondolok?

Sok ismerősöm tudja, hogy költözünk. Aki már költözött, tudja mivel jár. Tudja hogy minden kéz aranyat ér, aki segít. Hol higgyem el annak, aki azt szajkózza fontos vagy és számítasz, hogy ez tényleg így van, aki mindezek tudatában fel sem ajánlja a segítségét?

Mint irtam felül, senki nem fogta a kezem, mikor kapcsolatban éltem. Ez a kapcsolat lehet olyan,amiben együtt élünk és lehet távkapcsolat is. A dolgaim megoldom. A fenti leírt példa, csak arra vonatkozott, hogy hol vannak a tettek.
Igen lehet jönni azzal, hogy amikor a kapcsolat kezdetén nem voltam jól ott volt. De ez legyen mindig a szemem előtt? Minden olyan esetben,amikor az jön le hogy én egy “IS” vagyok? A sok közül egy? Mondjuk a legutolsó?

Volt nekem egy nagy varázslóm, de azt hiszem olyan nagynak gondolta magát, hogy a varázslat visszafelé sült el. A varázslat csak addig tartott, míg meg volt az újdonság. Amikor kiderült, hogy én is érző lélek, egy NŐ vagyok, abban a pillanatban visszafelé sült el a varázslat. A varázsló visszabújt a csigaházába.
Ebben a kapcsolatban rájöttem, hatalmas türelmem van. Szerintem ez a kapcsolat pont arról szólt, megtanulni a türelmet. Elfogadtam,hogy Ő olyan,amilyen. Változtatni nem akartam rajt, a szabadságát megtarthatta.De az én türelmem is véges, már rég feladta volna mindenki a helyemben.

Azt is olvastam a napokban, hogy a pasiknak semmi nem jó. Minden pasi szeretné ha mellette lévő nő okos, intelligens és független lenne. Ám ha mégis ilyen nővel akad össze,akkor annyira gyáva lesz, inkább keres mást, akit nem szeret, választja a megalkuvást, aztán sír-rí, hogy én nem ilyet akartam, mert ott volt a másik.
Igen, sír-rí. Hol vannak a Férfiak? Hol vannak azok,akik tényleg királynőként bánnak velünk? Igen biztos vannak. De a párkeresés olyan pasikat hoz elénk,akik nem merik ezt felvállalni!
Mert ugye milyen jó egy érett, komoly, okos intelligens nő! Csak egyet elfelejtenek, ezeknek a nőknek vannak igényeik.

Egy ismerősőm lecserélte az ugynevezett barátnőjét, mert talált egy másikat, aki férjnél van, kb 20-25 éve és épp válik…miatta…vagy nem, szerintem az utóbbi, már ha igaz. A hölgy hasonló korosztály mint én. Nos ennek a hölgynek is vannak illetve a szabadságot megkóstolva lesznek igényei. Gondolom a házasság és a gyereknevelés után szeretne egy kis szabadságot. Mint minden ilyen korosztályban lévő nő, szeretne kikapcsolódni, főleg ha nincs társ,a gyerekek felnőttek, és nem otthon a négyfal között ülni. Szeretne társaságot, szeretne világot látni, ami igazából mindenkinek megjár.Szeretne a mindennapi taposómalomból kilépni időnként. Egy NŐ-nek igényei vannak. De hol lehet azt kielégíteni, ha csak otthon ülünk egész nap. vagy épp a ház körül dolgozunk.

Bocsánatot kérek, de mindez az én tapasztalatom, tudom nem minden pasi ilyen. Ugy látszik a sors engem csak ilyenekkel hozott össze.De ezért sem panaszkodom, mert hiszem eljön az a valaki,akinek ÉN kellek, igen csupa nagybetűvel, mert pont olyannak fogad el,amilyen vagyok.

Hétvégék margójára

Gondjaim vannak a hétvégékkel, igazából nem a napokkal, nem a pihenéssel vagy éppen a munkával.
A kapcsolat hétvégékkel. Egyszerűen nem értem, hogy hétköznap jó vagyok, ir nekem, vagy esetleg ha olyan napja van fel is hív, de ha eljön a szombat,akkor eltűnik. A múltkor azt mondta azért nem jelentkezett, mert reggel olyant irtam. Gondolom büntetésnek szánta. De kérdem én, miért kell büntetni a gondolatainkért, miért kellene bocsánatot kérnem azért, amit gondolok. A gondolatok, és azok a gondolatok, azért születnek, mert olyan visszajelzéseket kapok.
Kérdem én, ha egész héten jó vagyok, akkor miért nem vagyok jó szombaton és vasárnap?
Azokért a gondolatokért, amelyek végig futnak a fejemben, azokért nem én vagyok a felelős. Pont a másik miatt járnak-kelnek bennem.
Igen, lehet azt mondani, akkor menj, hagyd. De akkor mi lesz?
Értem én, hogy más mit tenne, de az én életemet nekem kell leélnem, a lelkiismeretemmel nekem kell elszámolnom.
Oly sokszor kérdeztem már, hogy miért ez jutott nekem. Igen, volt hogy sajnáltam magam. De semmit nem értem el vele. Aztán kezdtem másként megközelíteni a kérdést. Mindennek oka van, annak is hogy pont ezek az emberek kerültek az utamba. Tanultam minden ilyen kapcsolatból. Ma már eljutottam oda, hogy nem hiszek a szép szavaknak. Számomra a tettek azok amik számítanak.Mert lehet mondani, hogy örökké, lehet mondani, hogy nem igaz hogy senki és semmi vagy, lehet mondani hogy nem vagy pótlék, de ilyenkor igenis pont ezt érzem.
Ki hogyan nevezné azt, ha csak hétfőtől péntekig vagy jó, ki mit tartana bárkiről, ha csak akkor keresné, ha úgy érzi nincs más?
Nem vagyok bölcs, nem jövök mindenféle elcsépelt bölcsességgel, de van amit senki nem vesz ilyenkor tudomásul.
A másik is EMBER, vannak ÉRZELMEI és ÉRZÉSEI. ugye mindenki azt szeretné, ha a másik, embernek, érző lénynek tekintené. Igen most jöhet a bölcsesség arról, hogy amit elvársz a másiktól, azt szeretnéd visszakapni. De hogy szeretnéd, ha Te nem teszed meg?
Hogy érezzem azt, hogy vagyok valaki, ha nem kapom meg a másiktól.
Igen, tudom, magamnak kell tudni mit és mennyit érek. De legyünk őszinték, kell az a pici visszajelzés, hogy igen érsz valamit a másiknak. Ha egy kapcsolatban, mindegy milyen és mióta tart, nem kapod meg, hogy várhatod el hogy higgyen neked a másik.
A szavak elszállnak, ha leírod sem ér semmit, ahogy szoktam mondani a net mindent elbír. De ha ott vagy,még ha nem is fizikai valódban, de ott vagy és nem tűnsz el órákra, napokra, csak mert a gondolatokat őszintén elmondod, akkor igen, hinni fog neked az,akinek azt írod fontos vagy, mert érzi.
Egy dolgot elfelejtünk, ha valaki törődik a másikkal, ha figyel rád, óv olyan dolgoktól amiken Ő már keresztül ment, azt azért teszi mert FONTOS vagy.
De ha ezt azzal tolerálod, hogy eltűnsz…..

Büntetés…..kérdem én, miért kell büntetni azt akit állítólag szeretünk. Komolyan viccesnek tartom..pedig lehet, hogy a lelkem törik össze ilyenkor. Igen vicces, mert mikor szóváteszem, hogy érdekes miért pont engem, hisz másokkal ellentétben én nem bántalak, akkor azt írod, megváltozom, nem így lesz. Erre eltelik 1-2 nap és érdekes módon a változásnak híre-hamva sincs.
Most mondja bárki is, hogy ilyen esetben nem pótlék, nem zavarótényező vagy, hisz pont ezt hitetik el veled.

Most ha bölcs lennék, akkor egy nagyon okos mondással fejezném be ezt az írást. De nem vagyok bölcs, tanulom a türelem erényét. Azt hiszem jó úton járok. Még mindig van elég türelmem és kitartásom, és kérem azt, aki sorsunk fonalát egyengeti, aki ha letérünk az útról, visszavezet, akár jó szóval, akár ha nem értünk belőle, akkor jelzésekkel, ha így sem akkor egy nagy pofonnal, hogy segítsen a türelem erényét megtanulni.

Az életem én élem, jól-rosszul majd kiderül. De számomra négy szó van, ami sok embernek nem érték.

SZERETET, HIT,BIZALOM, HŰSÉG.
Szeretni , hinni, bízni és hűnek lenni / önmagunkhoz, a másikhoz, az értékrendünkhöz.
Szeretni önmagunkat, hinni magunkban, bízni magunkban és hűek lenni önmagunkhoz. Ha ezek nem működnek, akkor semmi nem fog.

(Nincs cím)

Jelenlegi bejegyzésemmel meg fogok bántani valakit, de azt gondolom, hogy minden egyes megmozdulásáról, amiről igazából előbb vagy utóbb kiderül, minden egyes nem akartalak megbántani, ez távol álljon tőlem mondatával, amellyel el ismeri megtette, megbánt.

Vannak az életben olyan helyzetek,amelyből a kijutást kilátástalannak fogjuk fel. Előre bocsájtom, tudom nem vagyunk egyformák, azt is, hogy nem minden helyzetet reagálunk le egyformán.
De az életünket ajándékba kaptuk. Hitem szerint azért, hogy kijavíthatsunk valamit, amit elkövettünk valamikor régen. Az élet drága, megfizethetetlen. A hitem arra is megtanít, hogy a sors, az élet soha nem gördít nagyobb akadályokat elénk annál, amit le tudunk győzni. Fel is adhatjuk persze, de nem ez a megoldás.
Sokan tekintenek erősnek, de csak alig 1-2 ember tudja, hogy volt nekem is egy pillanatom mikor azt gondoltam feladom. Túl sok volt. Igazából ez egy jelzés volt, hogy baj van, segítségre van szükségem. Nem orvosi segítségre. Barátokra, szeretetre, támogatásra. Megkaptam. A gyerekeimtől, a barátaimtól. Ma már tudom, hogy igazából sosem akartam meghalni, attól amit tettem nem is tudtam volna, mégis valahogy fel kellett hívnom a figyelmet magamra. Azóta tudom már, milyen is ha valaki bajban engem hív. Tudom segíteni kell, sokszor elég ha ott vagyok, hallgatok. Az ember sok mindent rejt el, a ki nem mondott szavak, mondatok rosszabbak bárminél…én tudom. Akkoriban nem volt olyan szerencsém, hogy lett volna valaki ott mellettem, aki fogta volna a kezem, szorította volna. Senki a világon, aki szeretett volna úgy, ahogy akkor erre szükségem volt. A barátaim, az a 2 ember aki akkor sokat segített, ott volt, de nem volt az a fajta támasz,amire szükségem lett volna. Egy társ,akire támaszkodhatom.
Akkor egy életre megtanultam, hogy csak magamra és azokra az emberekre támaszkodhatom, akik úgy és olyannak szeretnek amilyen vagyok.

A mai blog megírására egy csoportban való bejegyzés apropója szolgál.
Ki az akit szerettél és el kellett engedned.
Nos nem érdekel, ha az illető magára ismer, már ha elolvassa egyáltalán, de szíven ütött az amit ott olvastam.
Hozzá teszem mindez azért, mert bármi történt , én soha cserben nem hagytam,kitartottam mellette, segítettem és segítek is a mai napig. Naponta elmondja, hogy angyal lennék/ barátnőmet idézve, Lucifer is angyal volt egyszer/, azt mondja fontos vagyok és számítok, mégis amit ott írt, elolvasva sírógörcsöt kaptam.
Szóval, ki az akit szerettél és el kellett engedned. Válasza: A meghalt barátnőm.
Nos, ezzel az a gond, hogy mindez évekkel ezelőtt történt. Decemberben megkezdtük az ötödik évet, mióta ismerem. Már akkor régen meghalt. Nem azzal van a gond, hogy siratta, hanem azzal, hogy meddig.
A fenti sorok apropóját az adja, hogy a barátnő feladta, inkább a halált választotta/ nem természetes halálról írok/, mint hogy az életet. Nem szeretnék, sőt nem akarok pálcát törni senki felett, de neki ott volt a társa. Számíthatott rá, hisz segített, csak egyetlen szavába került.
A történetet igaz csak az életben maradott szemszögéből nézhetjük. Azt, hogy valójában mi vezetett ide, nem tudhatom. De az elmúlt ünnepeket egyedül töltöttem, 4 év után a szilvesztert is. Nagyon-nagyon egyedül éreztem magam. Elárultnak, cserben hagyottnak, mégis az életem nagy kincs. Ha itt lesz az idő elmegyek, hisz senki nem él örökké, ha lenne rá lehetőség, akkor se szeretnék örökké élni.
Az elhunyt szeretteinkre emlékezhetünk, sőt kell is, hisz addig senki nem hal meg, míg emlékeznek rá, de meddig siratjuk? Az élet megy tovább. Az emberek akik hosszabb időre az utunkba kerülnek okkal kerülnek oda. Mindennek eljön a maga ideje, a dolgokon való túl lépésnek is. Évekig siratni nem lehet senkit. Főleg úgy nem, ha közben ismerkedünk is. Ráadásul voltak közben kapcsolataink is.
Nem kell ahhoz együtt élni senkivel se, de ha valakivel vannak közös dolgaink, az igenis kapcsolat.

Nem szeretném a kedélyeket szítani, a fentiek az én szemszögemből íródtak. Tudom, nem vagyunk egyformák, de ha esélyt nem adunk senkinek,akkor minek vagyunk? Mondjuk én már senkinek nem adok esélyt 🙂

Vagy mindez csak azért, mert hátha így könnyebben ismerkedhetünk és sajnálnak?
Kedves ismerősöm, akiről a blog szól, attól hogy ezt irod, még nem lett kapcsolat. Egy normális nő, ebből csak azt szűri le, hogy keseregsz, igy biztos nem kellesz. Ha meg mégis, akkor a vigasztalás Neked sokba fog kerülni…anyagilag.

Még valami, egy egy ilyen csoportba, mint ahogy erre is rábukkantam, azt láttam fogalmuk sincs mire “lájkolnak”. Mire értem? Lájkolj, ha ismerkednél velem. Ott a like. Ugye senki nem gondolja komolyan hogy ez igaz is? Vagy mégis? 3 gyerekkel, egy férjjel és ki tudja hány házibaráttal? vagy ha pasi, akkor feleséggel, gyerekekkel, barátnővel? Igaz ezek a csoportok azért alakulnak, hogy bizonyos képeket megosszanak, ezzel sincs semmi gond, hisz mint olyan sok csoport mutatja van rá igény. De azt ugye senki nem gondolja, hogy pont az ott előforduló pasikra van szüksége az ott látható képeken lévő nőknek? Főleg, amilyen hozzászólásokat megengednek néhányan. A képen lévő hölgyek ebből élnek, és ezt előszeretettel elfelejtik, mint ahogy Te is.

Mocsok lennék? Hát lehet, én ezt is bevállalom. De mint tegnap irtam, van tapasztalatom ismerkedési oldalakon előforduló nőkről és férfiakról.Mert lehet, hogy gond van az ilyen hozzáállásommal, de intelligens nőnek tartom magam,még ha sokan ezt cáfolják is. Ilyenkor felbukkan egy egy emlék, amikor bizony visszajöttek beszélgetni olyan emberek velem, akik csak az íráson keresztül ismertek, mégis azt mondták felüdülés olyan nővel beszélgetni,aki olyan mint én. És igen, volt olyan akivel találkoztam, nem jöttünk ki már az első pillanatban, mégis megmaradt ott, mert másként, beszélgetőtársként intelligens voltam. Ezzel nem akarom a társkereső oldalakat lenézni, mert igen, találtam ott nagyon kedves, szimpatikus férfiakat, akik teljesen normálisak voltak, de kevesen vannak,illetve nagyon nehéz rájuk találni. Ismerkedni meg még nehezebb, mert sok mindenen mentek át, mert a nők is épp úgy kihasználják őket, mint fordítva.

Lehet sosem lesz társam, lehet nekem ezt adta a sors. Lehet, hogy oly nagy bűnt követtem el, hogy ezt érdemlem. Nem tudhatom, bár azt hittem megfizettem már mindenért. De odáig nem süllyednék le, hogy csak azért hogy legyen valakim, hogy ismerkedhessek, eladjam a lelkem.
Akkor maradok egyedül, társ nélkül…..